Némileg növekedő IT-kiadások 2003-ban

Tóth Kristóf, 2002. december 10. 21:00
Egy a napokban nyilvánosságra hozott jelentés szerint bár idén vállalati szinten a korábban tervezettnél kevesebbet költöttek technológiai fejlesztésekre, a jövő évben a cégek várhatóan már nagyobb összegeket szánnak hasonló célokra.
A Morgan Stanley munkatársai által megkérdezett 225 vállalat technológiai vezetőinek válaszaiból arra lehet következtetni, hogy 2003-ban vállalati szinten mintegy 5 százalékkal nagyobb összeget fordítanak majd különböző technológiai fejlesztésekre, mint tették azt az idén. A jelentésből többek közt kiderül, hogy a Wall Street-i cég szakemberei ennek ellenére csak mintegy 2-3 százalékos növekedést jósolnak a következő évre, ugyanis meglátásuk szerint a vállalatok jövőre is kerülhetnek olyan helyzetekbe, amikor a technológiai fejlesztésekre szánt összegeket kisebb-nagyobb mértékben meg kell nyirbálni.

A Morgan Stanley munkatársai az üggyel kapcsolatban elmondták, hogy 2002-ben a megkérdezett cégek több mint 58 százaléka kevesebbet költött technológiai fejlesztésekre, mint azt az év elején tervezte, ugyanis év közben a legtöbb cég különböző megszorító intézkedések bevezetésére kényszerült. Ezzel együtt a vállalatok kétharmada úgy vélekedik, hogy a 2002-es esztendőben éppen elegendő összegeket fordítottak ilyen jellegű fejlesztésekre, vagyis a vállalatoknak csak mintegy 33 százaléka tartja szűkösnek a 2002-es technológiai költségvetését.

A jövő év tekintetében a vállalatok nagy része optimizmusról tett tanúbizonyságot. Konkrét adatokat tekintve, a megkérdezett vezetők több mint 50 százaléka azt nyilatkozta, hogy 2003-ban várhatóan jelentős gazdasági fellendülésre lehet számítani, a fennmaradó 50 százalék pedig 30-20 arányban oszlik meg a 2003-as gazdasági változásokat semlegesen, illetve negatívan látó cégvezetők között.

"Az információs technológiai fejlesztések kapcsán a közeljövőben nem kell jelentősebb változásokra számítani, vagyis nem valószínű sem komolyabb fellendülés, sem nagyobb visszaesés. Minden jel arra mutat, hogy 2003-ban némileg növekedni fognak az ebben a szegmensben elköltött összegek" - nyilatkozta a Morgan Stanley egyik szakértője, majd hozzátette, hogy a cégek 2003-ban szoftverfronton várhatóan az antivírus- és egyéb biztonsági alkalmazásokat, hardverfronton pedig elsősorban a különböző adattároló rendszereket fogják leginkább favorizálni.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05