Szűkülő lehetőségek

Telefon vezetékkel és a nélkül

Galvács László, 2003. február 11. 14:58
Kiszorítja-e a mobiltelefon a vezetékes vonalakat a piacról? A szakértők véleménye szerint a válasz határozott nem, ám a téma korántsem zárható le ennyivel. A két technológia versenyében - és egyben a fix vonalak piacvesztése mellett - egyre tisztábban kirajzolódnak azok a sajátosságok, amelyek markánsan jellemzik az egyik, illetve a másik piacot. Vajon a "4 k"-ból (konkurencia, konvergencia, komplementaritás, konjunktúra) melyik a jellemző a fix és a mobil viszonyában? Sorozatunk második részében ennek a kérdéskörnek a vizsgálatával folytatjuk a kutatást.
Kísérletünk érdekessége, hogy nagyjából ugyanazt a kérdést tettük fel a piac különböző szereplőinek, amelyek között megtalálható a telefonpiacon hagyományosan (koncessziós joggal) jelen lévő társaság éppúgy, mint az e területre belépni szándékozó, úgynevezett alternatív szolgáltató. Lényeges különbség, hogy az egyik oldalon állóknak már van kialakult ügyfélkörük - amelyet gyarapíthatnak, vagy éppen veszíthetnek belőle, de egy ideje már bevételt produkál -, míg a másik tábor képviselői csak nyerhetnek a hagyományos telefonszolgáltatás elindításával - legalábbis előfizetőket -, ám hogy az ehhez szükséges beruházás a majdan várható bevétellel összevetve pozitív mérleget eredményez-e, ma még bizonytalan.

A konkurenciától a konjunktúráig

Az elmúlt években, a fejlődési fázisban a mobil-fix viszony a hangszolgáltatások piacán alapvetően konkurenciaként jelent meg - állítja Baráth Gergely, a Vivendi Telecom Hungary kormányzati és külkapcsolati igazgatója. Az 500 ezer előfizetővel (és így 12 százalékos részesedéssel) a második legnagyobbnak mondható telefonszolgáltató képviselője úgy kommentálja az elmúlt dekádban történteket, hogy a vezetékestelefon-piac még nem érte el telítettségi pontját, amikor a mobilszolgáltatás versenyképes szolgáltatással jelent meg. Ennek hatásaként a telítettségi mutatók a vezetékes esetében alacsonyabb szintet mutatnak. Magyarországon még a telefonhasználati kultúrának is ki kellett alakulnia.

A szokások nem tisztultak le teljesen, de egy idő után várhatóan az ügyfelek számára is egyértelművé válik, hogy a különböző, egyre növekvő és specifikáltabb kommunikációs igényeiket csak különböző technológiákkal lehetséges kielégíteni. A jövőben ezért a fix-mobil viszonylatban a komplementaritásra voksol a Vivendi igazgatója.

A keskeny sávú telefóniában egyértelműen a konkurencia jelenlétét állapítja meg Bárányné dr. Sülle Gabriella, a PanTel stratégiai és üzletpolitikai tanácsadója. A második "k" ügyében viszont már szkeptikus: "A technológiai konvergencia nem párosult a piaci konvergenciával, nem talált vevőkre, ezért elhalt, mielőtt kibontakozhatott volna." A mobilkonjunktúra egyik forrása az EU-ban és nálunk is a vezetékesről a mobilhálózatok felé kezdeményezett hívások jelentős növekedése, s ezért az alternatív társaság szakértője piaci szempontból ezt tartja a legfontosabbnak.

Rövid és középtávon a komplementaritást valószínűsíti Szép Tibor, a GTS-Datanet stratégiai és üzletpolitikai tanácsadója is. A konvergenciát eleve kizártnak véli, hiszen a két technológia alapvetően eltér egymástól. A konkurenciaharcról azonban eltérően vélekedik a versenyre kényszerülő szolgáltató képviselője, ugyanis szerinte még mindig nincsenek meg az egyenlő feltételek, nem alakult ki normális összekapcsolási piac. A konjunktúra pedig közel azonos hatást fejt ki mindkét területre.

Az elszívó hatás ellen

E hatásokat, illetve a nyomukban kialakult piaci trendeket előző számunkban már elemeztük. Tény, hogy a nyugat-európai ellátottsági mutatókhoz mérten nálunk mintha alacsony szinten telítődött volna a vezetékespiac. Kérdés viszont, hogy ez a szint már valóban a plafon, vagy esetleg van még tartalék ezen a területen? Növekedhet-e összességében a vonalak száma, és a mobil változatlan népszerűsége mellett mitől lehet még vonzó a vezetékes telefon?

Szép Tibor úgy látja, hogy a mobilpiac fejlődésének feltételei ma Magyarországon jobbak, nem beszélve a sajátos emberi, pszichikai tényezőkről (sznobság, vásárlási kényszer stb.). Tehát nem a fixellátottság megtorpanásáról van szó, hanem a mobilpiac elszívó hatása érvényesül.

A piaci verseny inkább a csak hívásfogadást igénylő előfizetőket vándoroltatta a mobiltáborba - állítja Sülle Gabriella. Új vezetékes-előfizetők szerinte csak akkor jelentkeznének, ha például az internetbehívás és az internetes beszédszolgáltatás (VoIP) fizetőképes kereslete jelentősen növekedne.

A vezetékes vonalak számának 2000 eleje óta tartó csökkenését elsősorban a lakossági ügyfélkörben diagnosztizálta a Vivendi. Baráth Gergely, a tulajdonost váltott társaság (lásd híreinket - a szerk.) igazgatója szerint a csökkenés üteme fokozatosan lassul, várhatóan egy-másfél éven belül megáll. A PanTel véleményével egybehangzóan állítja, hogy az olcsó internet terjedésével növekedhet az értékesített új vonalak száma, ám ezeken a vezetékeken már csak az internethasználat és az adatszolgáltatás lesz a jellemző. A vezetékes vonalak számára pozitív - bár nem kimutatható - hatása lehet a növekvő lakásépítési hajlandóságnak, a lakóparkok kialakításának is. Az üzleti vonalak mennyiségét tekintve nem volt jellemző a csökkenés, sőt az újabb ISDN-csatlakozásoknak köszönhetően további növekedés várható.

Lefedetlen szegmensek szemléje

A telefonpiacon már bőséges tapasztalatot szerzett Vivendi megállapításának tükrében érthetővé válik az új hódításokra készülő GTS-Datanet óvatos stratégiája. Első körben ugyanis nem tervezi a lakossági piac kiszolgálását, mert ennek körülményei nem adottak. A cég tanácsadója ez alatt nyilvánvalóan azt érti, hogy az úgynevezett RUO-árak irreálisak, magyarán hiába fogadta el a Hírközlési Döntőbizottság például a Matáv referenciaajánlatát a helyi hurok átengedéséről, ha a társaság az előfizetői vonalszakasz használatáért jóval többet kér, mint amennyi bevételt remélni lehet egy-egy egyéni előfizető havi forgalmából. Az üzleti piacon persze kissé más a helyzet. A jelentős forgalom olykor indokolttá teheti új összeköttetés kiépítését is, ekkor pedig az előfizető elcsábításának trükkje válik a fő kérdéssé. Szép Tibor szerint az ár, a megbízhatóság, a szolgáltatás minősége elég meggyőző érvnek tűnik. Ám hogy hol, mely szegmensben rejlenek még új lehetőségek, milyen módszerekkel próbálnak új előfizetőket szerezni, és milyen új szolgáltatásokkal, megoldásokkal, előnyökkel érvelnek a marketingben - nos, ezekről a kérdésekről nem nyilatkozik a szakember.

Konkrétumokat a másik új versenytárs, a PanTel sem árul el, de stratégiai és üzletpolitikai tanácsadójának szavaiból az derül ki, hogy a széles sávú alkalmazások (különösen a DSL), illetve a számhordozhatóság vonzó lehet. (Ez utóbbi valóban lényeges szempont. Senki sem válik meg szívesen a hosszú éveken át használt hívószámától, illetve kérdés, hogy mennyivel kell olcsóbb szolgáltatást kínálni ahhoz, hogy mégis lemondjon róla. Ezt a dilemmát oldaná fel a számhordozhatóság, vagyis hogy egy új szolgáltatónál is a régi hívószámát kaphatná meg az előfizető. Sajnos az erre vonatkozó rendelet megalkotása is késik.)

Lényeges piaci szegmenseket pedig már nem talál lefedetlenül egyik cég sem. Az eladások növekedésére ezért nem a vonalszámban lát esélyt Bárányné Sülle Gabriella, hanem az említett széles sávú alkalmazásokban. A cégnél egyébként az üzleti és a társszolgáltatói vevők szerepe a domináns. Ezeken a területen a fix-mobil egyensúly inkább csak abból a szempontból jelentős, hogy növekvő forgalom mellett versenyez a két szegmens. Ebből következően a piaci terjeszkedést szolgáló érvelés nem a mobilszolgáltatásokkal való versenyre koncentrálódik. Az üzleti alkalmazásokhoz szükséges sávszélesség elérésénél és a vállalati hálózatok kialakításánál ugyanis az optikai kábel igénybevétele egyértelműen előnyösebb a rádiós/mobil megoldásoknál.

A vezetékes labilis, a mobil fix

A Matáv egyik szakértőjének előző számunkban idézett álláspontja szerint az eltérő elvárásokból és az eltérő jellegű szolgáltatásokból adódóan a két technológia együttélése hosszú távon is fenntartható, mindkét szolgáltatásnak megvan a helye a piacon. A konkurensek véleménye szerint ez kiegészíthető azzal, hogy nemcsak a különböző szolgáltatások, hanem az eltérő kínálatot nyújtó szolgáltatók is megélhetnek egymás mellett.

Az alternatív társaságok változatlanul az üzleti szektorra fókuszálnak, a koncessziósok viszont igyekeznek megtartani már meglévő előfizetőiket - a lakossági szegmensben is. A vezetékes vonalak értékesítésére több lehetséges irányvonalat is lát a Vivendi igazgatója, mondjuk az árstruktúrával kapcsolatos új típusú elérhetőségek területén. Ilyen lehet a pre-paid típusú hangszolgáltatás, mivel még mindig jelentős korlát a vezetékes vonal havidíja, elsősorban az egyéni ügyfeleknél.

Egy másik irány a szolgáltatás komplexitásának növelése, például a vezetékes technológiához kötött egyszerűbb és bonyolultabb infokommunikációs szolgáltatáscsomagok kialakítása. Már elérhető a társaságnál a hangszolgáltatás és az internetszolgáltatás együtt, esetleg ADSL-lel kombinálva, de lehet kreálni házi irodai alkalmazásokat is. További ígéretes terület a vegyes fix-mobil technológia és az ahhoz kapcsolódó ajánlatok.

A Matáv ugyanakkor új (bár a mobilpiacon már kitaposott) ösvényen indult el, amikor bevezette vezetékes SMS-szolgáltatását. Igaz, elterjedésénél kulcskérdés az erre alkalmas készülékek ára: információink szerint 25 ezer forintnál kezdődik, és akár az 50 ezret is meghaladhatja. Nos, ez nem kifejezetten vonzó, a szakemberek mégis a vezetékes telefon egyik vonzerejének tartják a (persze nem SMS-képes) készülékek viszonylagos olcsóságát. Még sokáig igaz lesz - állítják szakmai berkekben -, hogy a vezetékes telefon ára kb. egytizede-egyötöde a támogatott árú mobilnak.

Mi lehet az oka, hogy ez az érv csődöt mondani látszik a gyakorlatban? A mobilszolgáltatók ugyanis akár páholyból is nézhetnék vezetékest kínáló kollégáik már-már hiábavaló igyekezetét. Azzal ugyan Pál Beáta, a Vodafone menedzsere is egyetért, hogy a vezetékes telefon életképes marad a piacon, hiszen valóban vannak szituációk, amikor az tűnik praktikusnak, pillanatnyilag mégis az a helyzet, hogy nem a mobilosok adják vissza készüléküket egy új fix vonalért, hanem fordítva. (Ezen még az sem változtat, hogy a vezetékes készülékek kidobására serkentő reklámot etikusnak tarjuk-e, vagy sem.)

A mobilszolgáltatók gyakorlata azt igazolja, hogy náluk erősebb az innovációra való készség, s bár lehet, hogy ez nem kizárólag az ő eredményük - hiszen az újdonságok kifejlesztésében legalább olyan érdemeik vannak a gyártóknak és a rendszerszállítóknak -, a végeredmény mégis ugyanaz: a mobilitás önmagában is elég erős érve folyamatosan kiegészül olyan pluszokkal, mint például az SMS, MMS, GPRS. Ezzel szemben a vezetékes telefon használatában Bell óta nem történt lényeges változás.

üzenetek dróton

A tavaly szeptemberben bevezetett vezetékes SMS-szolgáltatás keretében egyelőre a Matáv hálózatán belül, valamint a Matáv és a Westel hálózata között lehetséges a rövid szöveges üzenetek küldése, fogadása.

Az egy időben akár 10 címzettnek is feladható üzenetet vezetékes telefon, faxkészülék, hangposta, illetve westeles mobiltelefon is fogadhatja. A Westel hálózatából ugyancsak küldhető SMS a Matáv előfizetői számára.

Lényeges különbség, hogy míg a fix hálózatból való üzenetküldéshez arra alkalmas telefonkészülékre és a Hívószámkijelzés szolgáltatás előfizetésére van szükség, addig az SMS fogadása valamennyi Matáv-előfizető számára biztosított. Ha ugyanis valakinek nincs megfelelő készüléke, az üzenetet gépi hang olvassa fel a címzettnek az írott szöveget hanggá alakító text-to-speech technológia segítségével. A vezetékes hálózaton belül küldött SMS díja bruttó 11 forint üzenetenként. A faxkészülékre, illetve a Westel hálózatába küldött üzenetek 24 forintba kerülnek. Az SMS küldésére és fogadására alkalmas vezetékes telefonkészülékek a Matáv Pont üzletekben és a Matáv internetes áruházában vásárolhatók meg.

Vannak azonban a Deutsche Telekom-csoporthoz tartozó T-Systems Nova által kifejlesztett rendszerből kizárt irányok is. Ilyen a 20-as (Pannon) és a 70-es (Vodafone) mellett például a 40-es, 51-es, 60-as, 80-as, 81-es és 90-es speciális "körzetszám", s ide tartoznak a nem matávos vezetékes hálózatok is.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09