Két új asztali DVD rekorder a Panasonic-tól

Tóth Kristóf, 2003. február 8. 09:42
A Panasonic termékek gyártásával és forgalmazásával foglalkozó Matsushita Electric Industrial Company tegnap bejelentette legújabb, immár negyedik generációs asztali DVD rekordereit, név szerint a DMR-E50-et, illetve a DMR-E60-at, melyek elsősorban arról ismerszenek meg, hogy a DVD-RAM, illetve DVD-R lemezek kezelésével egyaránt könnyedén elboldogulnak.
A cég képviselői a bejelentés kapcsán elmondták, hogy a két újdonság közül a DMR-E50 forgalmazása várhatóan már márciusban meg fog kezdődni, a DMR-E60 piaci debütálása pedig néhány hónapon belül esedékes. A hivatalos bejelentés keretein belül többek közt szó esett arról, hogy a Panasonic DMR-E50, illetve Panasonic DMR-E60 segítségével minden korábbinál jobb minőségű digitális videofelvételeket lehet készíteni, ráadásul roppant gyorsan és egyszerűen. A cég újdonságai a DVD-R támogatás révén a lehető legszélesebb körű kompatibilitást, a DVD-RAM támogatás révén pedig a lemezek újraírhatóságát, illetve olyan technológiákat biztosítanak a vásárlók számára, mint például a Time Slip, a Chasing Playback, vagy például a Simultaneous Play and Record. Az újgenerációs asztali DVD-írók egy-egy DVD-RAM lemezt egyébként akár százezerszer is képesek újraírni.

"Az elmúlt esztendőben soha nem látott mértékben növekedtek a DVD rekorderek eladásai, és a Panasonic nem titkoltan abban reménykedik, hogy a most bejelentett DMR-E50 és DMR-E60 típusjelzésű újdonságok, illetve a közeljövőben bemutatkozó, merevlemezzel kombinált legújabb DVD rekorderek révén 2003-ban tovább javíthatunk majd eladási mutatóinkon. Manapság már egyre többen tisztában vannak azzal, hogy a videoanyagok DVD-n történő rögzítése milyen minőség-, illetve szolgáltatásbeli előnyökkel jár, ennek köszönhetően pedig az egyre olcsóbb DVD felvevők népszerűsége folyamatosan növekszik" - nyilatkozta az üggyel kapcsolatban Tokikazu Matsumoto, a Panasonic otthoni szórakoztató elektronikai eszközök fejlesztésével foglalkozó részlegének az igazgatója.

A Panasonic DMR-E50, illetve a Panasonic DMR-E60 az említett DVD formátumokon kívül egyaránt kompatibilis az audio CD-kkel, az egyszer írható CD-kkel, az újraírható CD-kkel, valamint mindkét eszköz képes a CD-ken tárolt MP3 zenei felvételek lejátszására is. A DV bemenettel rendelkező DMR-E60 ezenfelül arra is képes, hogy a bővítő slotjaiba helyezett memóriakártyákon tárolt digitális fényképeket megjelenítse. A Panasonic újdonságainak ára egyelőre nem ismeretes.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05