Regionális informatikai iroda Egerben

MTI Sajtóadatbank, 2003. február 26. 07:46
Az E-Magyarország Program keretében jövőre 2004, úgynevezett E-pontot hoz létre országszerte az informatikai tárca. Ezt Kovács Kálmán miniszter az E-pont hálózatot összefogó regionális irodarendszer észak-magyarországi tagjának felavatásán közölte Egerben kedden.
Az informatikai és hírközlési miniszter ez alkalomból elmondta, hogy már az idén megkezdődik 753, mindenki számára hozzáférhető, nagy sávszélességű internet kapcsolódási ponttal rendelkező E-pont telepítése. Ezeket pályázat alapján kiválasztott közintézményekben, például kultúrházakban és könyvtárakban helyezik el - mutatott rá. Közlése szerint a tárca megállapodást kötött a Teleház Szövetséggel, így a jövőben a kistelepüléseken működő teleházak is működtetnek majd E-pontot. Ugyancsak tárgyalásokat folytatnak a Magyar Posta Rt.-vel; ennek eredményes lezárása esetén, mintegy 600 kis postahivatalban alakít ki E-pontokat a tárca - tette hozzá.

A továbbiakban elmondta, hogy a minisztérium által létrehozott Információs Társadalom Kht. regionális irodái - ennek tagjai Eger mellett Hajdúszoboszlón, Kecskeméten, Nagykanizsán, Pécsváradon, Pilisvörösváron és Veszprémben kapnak helyet - az E-pontok összefogásán túl, a tárca területi bázisaiként is szolgálnak majd. Elhelyezésükkor nagy figyelmet fordítottak arra, hogy ne csak megyeszékhelyekre, hanem kisebb településekre is kerüljenek irodák. Ezzel is hangsúlyozni kívánják, hogy az informatika használata az egyik leghatékonyabb eszköz a kistelepülések hátrányos helyzetének megváltoztatására - mutatott rá Kovács Kálmán.

Hozzáfűzte, hogy az irodák egyik legfontosabb feladata lesz a tárca, illetve az Európai Unió által meghirdetett pályázatok megismertetése, a pályázók segítése. Az irodák munkatársai közreműködnek majd szakmai konferenciák szervezésében, illetve az E-közigazgatás, az intelligens közlekedési rendszerek és az elektronizált egészségügy kialakításában - közölte Kovács Kálmán.

A politikus arról is beszámolt, hogy a minisztérium az idén eddig 6,8 milliárd forint pályázati pénz odaítéléséről döntött, összesen 10538 pályázó részére. A nyertes közintézmények, önkormányzatok és magánszemélyek közül 1905-en, vagyis területi és lakosságarányát meghaladó mértékben az Észak-magyarországi Régióból kerültek ki; vagyis a tárca ily módon is hozzá kíván járulni a hátrányos helyzetű térségek felzárkóztatásához - mondta a miniszter.

Az irodaavató alkalmából megtartott sajtótájékoztatón Horuczi Csaba Eger alpolgármestere közölte, hogy az iroda elhelyezésére szolgáló helyiséget térítésmentesen bocsátotta a kht. rendelkezésére a város.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09