IT új felfogásban – T-Systems szakmai nap

Kovács Attila, 2003. március 6. 15:26
"Csak a változás állandó" címmel rendezett félnapos informatikai konferenciát március 6-án Budapesten a T-Systems Unisoftware Kft. tanácsadási és projektvezetési ágazata.
A közel száz résztvevő hét olyan előadást hallgatott meg, amelyekben a cég szakemberei, illetve fontos partnereinek képviselői kifejtették: a piaci körülmények változásaira milyen választ tudnak adni, és szolgáltatásaik folytonos jobbításában az informatikai eszközök és módszerek milyen támogatást adhatnak.

Szertics Gábor, a házigazda cég ágazati igazgatója hangsúlyozta, az eddig az informatikai piacon a nagy projektekre specializálódott cégek a jelenlegi recesszió közepette megváltozott stratégiával lépnek föl. Egyrészt arra kell figyelniük, hogy azokat az eredményeket, amelyek beruházásként megvalósultak, átvezessék egy értékmegőrző fázisba, másrészt a most bekövetkező változásokat megfelelő módon legyen képes minden vállalat kezelni. "A mai piaci kihívásokra történő eredményes válaszadáshoz újszerű informatikai támogatói szerepkört fogalmazunk meg, amely figyelembe veszi az informatikai piac mostanában lezajló lényeget érintő változásait" - jelentette ki a T-Systems Unisoftware ágazati igazgatója.

Az előadók egyike volt Molnár Gyula Budapest XI.kerületi polgármester, országgyűlési képviselő, a Parlament Informatikai és Távközlési bizottságának alelnöke, aki felvázolta, a jövő Internet alapú e-önkormányzatának milyen jelentősebb kihívásokkal kell számolnia, milyen főbb feladatokat kell ellátnia, miként tudja a lakossági szolgáltatásokat és az ezzel összefüggő belső folyamatokat hatékonyabbá tenni.

Gyakorlatból vett esetek voltak a Magyar Posta Rt. és a Paksi Atomerőmű Rt. modernizációs informatikai projektjeinek ismertetését tartalmazó előadások is.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09