Nehéz időket él át a CeBIT szakkiállítás

Tóth Kristóf, 2003. március 17. 23:01
A világ egyik legnagyobb számítástechnikai és telekommunikációs szakkiállítása, a minden év márciusában a németországi Hannoverben megrendezett CeBIT mostanság nehéz időket él át, ugyanis az idei immár a második olyan esztendő, melyben mind a CeBIT látogatóinak, mind a CeBIT kiállítóinak a száma csökkent. A CeBIT különböző mutatószámainak a romlása szakértők szerint korántsem meglepő...
...ugyanis a nehéz gazdasági helyzet következtében mostanság folyamatosan csökkennek a személyi számítógépekre, valamint a mobiltelefonokra és egyéb telekommunikációs eszközökre fordított kiadások, ami az ehhez a piachoz kötődő kiállításokra is rányomja a bélyegét.

Az idén március 12. és március 19. között megrendezett CeBIT szakkiállítást az első négy napon mintegy 300 ezer ember látogatta meg. A szervezők abban reménykednek, hogy a CeBIT 2003-at összesen mintegy 600 ezren fogják megtekinteni, azonban ez a látogatószám jelentősen elmarad a tavalyi év hasonló adatától, 2002-ben ugyanis még több mint 670 ezren voltak kíváncsiak a nagyszabású rendezvényre. Az idei CeBIT-en egyébként nemcsak a látogatók vannak kevesebben, mint tavaly, hanem a kiállítók is, mely cégek száma több mint 10 százalékkal csökkent az elmúlt évhez képest.

A Gartner piackutató cég szakértői szerint korántsem véletlen, hogy a CeBIT szakkiállítás ilyen nehéz időket él át, hiszen a CeBIT háttéripara mostanság nagyon komoly nehézségekkel küszködik. Konkrét példákat tekintve, Európa legnagyobb telefonos szolgáltató cége, a Deutsche Telekom AG az idei CeBIT első napjaiban jelentette be, hogy 2002-ben nem kevesebb mint 24,6 milliárd eurós veszteséget volt kénytelen regisztrálni, Európa legnagyobb fogyasztói elektronikai cége, a Royal Philips Electronics pedig ugyancsak a napokban adta hírül, hogy több mint 1600 fős munkaerő-leépítésre kényszerül.

Az elmúlt esztendőben több mint kétezer információs technológiai cég ment csődbe Németországban, és ez sajnos komoly negatív hatást gyakorol a CeBIT-re - nyilatkozta az üggyel kapcsolatban Gabriele Doerries, a szakkiállítás szóvivője, aki elmondta, hogy a kiállítók idén 180 eurót fizettek 1 négyzetméter kiállítási területért, a látogatók pedig 35 euróért vásárolhattak, illetve vásárolhatnak jegyet a rendezvényre.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09