D-Link 2003. év eleji tájékoztató

Zsadányi Pál, 2003. március 24. 20:27
Év eleji sajtótájékoztatót tartott a tavaly létesített magyar D-Link képviselet, felhasználva az elmúlt év sikereinek az elemzésére, és a gyenge 2003-as CeBIT után is derűlátó magyar piaci elképzeléseinek bemutatására. A legjelentősebb talán egy oktatási- (campus) és tudásbázis létrehozására tett erőfeszítés az év első felében. A tájékoztatót a három hazai disztribútorral, a CHS-sel, a Crown-Tech-el, az Ingram-Micro-val közösen tartották, érezhetően jó együttműködésben, tehát mindenki megtalálta a számítását. A forgalomnövekedésből ítélve a végfelhasználók is jól jártak.
A tájékoztatót Élő András, a hazai ügyvivő vezette be. Az elmúlt egy év sikereit megalapozó körülményeket elemezte. A sikereket a legjellemzőbben a számok mutatják. Míg a 2000. és 2001. évben a forgalom stagnált, vagy 600 eUSD szinten, addig a 2002. évben 1 milliárd Euróra ugrott.

A továbbra is sikeres jövő zálogának azt tartják, hogy több energiát fektessenek a D-Link termékpaletta megismertetésébe. Ennek egyik megvalósítási lehetősége egy magyar kompetencia- és oktatási központ létrehozása, ahol az összes D-Link termék és megoldás kézzel foghatóan megismerhető lesz. Ennek egyik eleme a webes megjelenés, ami fontos támogatója lesz a szintén az év közepéig kiépítendő hazai tudásbázisnak, sok elemében magyar nyelven. További ismeretterjesztési megoldás, főleg a vidéki bővülés támogatására a megyénkénti ismertető előadások szervezése, a helyi partnerekkel, hogy a vendégek azonnal láthassák, kihez fordulhatnak ott helyben a D-Link termékeinek az eléréséhez.

A magyar képviselet elvből ugyan csak a disztribútori láncon át tart kapcsolatot a végfelhasználókkal, de ezt nagyobb vagy kísérleti projektek esetében rugalmasan eltekint, teát közvetlenül is ad segítséget. Ugyancsak a disztribútori lánc kikerülését jelentheti az, hogy egyes D-Link termékek megjelenhetnek közvetlenül az áruházláncokban.

Tavaly, az alakuláskor fölmerült magyar gyártóbázis kiépítése. Mint a cikkíró kérdésére Élő András elmondta, ennek a gazdasági esélyei, sajnos, egyre rosszabbak, jóllehet, megvan egy határozott igény kifejezetten EU- specifikus gyártmányok megjelenésére a piacon. Egyelőre a helyi csomagoló és hozzáadott értéket eredményező konstrukció merül föl, főként, ha Uniós támogatásokat is meg lehetne csípni az ügy kapcsán.

Az újdonságokról is szó esett. Három fő termék jellemzi a piac forró pontjait.

Az egyik legérdekesebb újdonság a meglévő telefonhálózati infrastruktúrára épülő kisebb sebességű helyi hálózatok kezelésére alkalmas ’telefonközpontok’ megjelenése az otthoni és kis irodák támogatására. A kapcsolódó protokoll a WDSL, és 56 kbps sebességű kapcsolatot biztosít, ami a helyi irodai levelezés és állománycserék lebonyolításához bőven elég. Nem multimédiás környezethez való, de így nagyon olcsó. A hazai szabályozás szerint azonban az a lehetőség kevésbé használható ki, hogy az áthidalható távolság akár másfél kilométer is lehet. A házon kívüli dróthúzás, bizony, koncesszióköteles tevékenység, és csak a koncessziót elnyerő társaságok üzemeltethetik. Ez ismét a liberalizáció egyik apró fricskája. Csak azok tudnak spórolni ilyen WDSL-el, akik olyan nagy telephelyen vannak, hogy abba a koncessziós társaságnak nincs beleszólása, hogy mit, hova drótoz a cég vagy az intézmény.

Nagyon terjed a rádió-LAN hálózati technológia, amelynek a duplex, 22 Mbps sebességű változatában a D-Link az elsők közt reagált már egy éve, és a tapasztalatok szerint a legjobbkor. Ugyan elkezdték az 54 Mbps sebességű 802.11a protokoll támogatására alkalmas eszközök gyártását is, de a frekvenciasávok az 5 GHz-es sávban még mindig nem elég nyugodtak. A katonáknak és a repülésirányítóknak már rég ki kellett volna húzódniuk a sávból, de a jelek szerint még mindig nem tették. Így, a különben a háztartási elektronikai eszközök miatt igen zsúfolt, 2,4 GHz-es sáv, még mindig jobban muzsikál, mint az elvileg jóval ’tisztább’ 5 GHz-es. Sajnos. A hazai kísérletek még cseppfolyósak, jóllehet a piac már bemozdult vagy egy éve (Westel és Pannon WLAN, Enternet, LANpoint, nyírségi megyei WWAN szélessávú regionális hálózat stb.). Az Európai Unió is nemrég jelentette be, hogy nagymértékben támogatja ennek a szélessávú technológiának a terjedését, de a cikkíró szerint a koncessziós társaságok féltik tőle a piacukat, ezért ellenérdekeltek és a jelek szerint fékezik a terjedését. Már amennyire tudják. Pedig nekik is meg van vele az üzletük, hisz sávszélességet nekik kell adni a 11 Mbps sebességű WLAN világhálós kapcsolatához. Továbbá, call centert üzemeltethetnének az alkalmazók gazdaságos kiszolgálására, hogy ne minden ISP-nek kelljen külön dajkálnia a WLAN-os ügyfeleiket. Reméljük, felgyorsulnak a dolgok, különösen, ha a Teleházak rákaphatnak erre a csemegére. Az volna egy igazi tömeghatás.

A harmadik, a - szintén nagyon keresett - kapcsoló termékcsaládhoz tartozó 4. szintű kapcsoló (L4 switch). Az UTP LAN-hálózatok immár kisirodai, sőt, otthoni környezetben is, erős terjedése miatt ez a piac szintén nagyon fölfutóban van. Ide kapcsolódik még egy igen fontos elem, amit már a CHS emelt ki a tájékoztatójában, a hardver megvalósítású tűzfal adapter. Ez a legfontosabb adat- és vírusvédelmi feladatok ellátására alkalmas, és a mai virágzó adatbetörési és vírusvilági helyzetben egyre nagyobb a jelentősége. Különösen a folyamatos hálózati kapcsolattal terhelt kábel- és xDSL, vagy ISDN modemek használata esetén.

A megvalósítandó oktató bázis legfontosabb jellemzői a következők: * jól strukturált tanfolyami ajánlat, * auditált tudásszint (vizsga, 3 nap alatt), ingyenes és magyar tananyagok.

Élő András összefoglalásként elmondta, hogy a piacuk stabil, köszönhetően a jó disztribútori és viszonteladó láncnak, valamint a nagyon lojális végfelhasználóknak. És, természetesen, az egyre jobb termékeknek, amelyek ma már jellemzően nem csak ígéretek, hanem gyorsan megkapható valóságot jelentenek a termékpalettán.

A CHS igen sok termék egyikeként forgalmazza a D-Link termékeket, de ma már igen sok megoldásukat ajánlják D-Link eszközökkel, mert jók. A D-Link rugalmas és gyorsan tud reagálni. A hardver tűzfalukat különösen ajánlják a felhasználóiknak. (Erre a cikkíró még külön riportban visszatér.)

Az ágazat hazai 2. legnagyobb disztibútora, az Ingram-Micro (1999-ig Walton), ugyancsak rengeteg partnerrel dolgozik, és már a kezdetektől ott voltak a palettáján a D-Link termékek. Szerintük is jók a termékei, ráadásul a minőségük folyamatosan javul.

A hálózati disztribútorok 3. helyezettje, a Crown-Tech, a legrégebbi D-Link kapcsolatokkal rendelkezik. Még az alapítók akkor vették föl vele a kapcsolatot, amikor még Angliában dolgoztak (1986). A jó kapcsolatot a magyar üzlet megalapítása után is megtartották, mindmáig. Végigkövették az összes olyan lózungot, amit a D-Link közben kitalált. Ennek egyik jellemzője, hogy ikerült is együtt növekedniük a felhasználói igényekkel. Ma egy igen korszerű és nagy kapacitású logisztikai háttérrel rendelkeznek a budapesti angyalföldi kis szilíciumvölgyben. A Crown-Tech legfontosabb szempontja mindig a partnerek támogatása volt. Bekapcsolódnak a campus programba ők is. Véleményük szerint a magyar D-Link képviselet egy éve azt mutatja, hogy harmóniát tudott teremteni a disztribútorok között (ami úgyszólván nem általános a mai hektikus magyar légkörben - mondja erre a cikkíró!).

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05