Leszerelés - békeidőben

forrás: Prim Online forrás: Prim Online, 2003. március 25. 11:21
Megszűnt a mai naptól a TVNET szolgáltatása a főváros IX. és X. kerületében, miután a két kerületben működő kábeltelevíziós szolgáltató, a FiberNet Rt. - amely a közelmúltban kezdte meg új kábeles internetszolgáltatásának hirdetését - azonnali hatállyal felmondta az évvégéig szóló szolgáltatói szerződést a TVNET-tel, és eltávolította a TVNET berendezéseit hálózatáról. A TVNET az eljárást jogszerűtlennek tartja és a HDB-nél, a Versenyhivatalnál illetve a bíróságon keres jogorvoslatot.
Sátor Csaba, a TVNET ügyvezetője, elmondta, hogy a FiberNet egy érvényes szerződést megszegve, erőfölényével visszaélve monopolhelyzetet kíván teremteni, és ellehetetleníti a független szolgáltatót az adott kerületekben. A cég vezetése a Hírközlési Döntőbizottsághoz, a Versenyhivatalhoz és a bírósághoz fordul a mai nappal annak érdekében, hogy a FiberNet drasztikus lépését követően jogi úton szerezzen érvényt a két cég között változatlanul fennálló szerződésben és a törvényekben foglaltaknak.

A FinerNet lépése következtében közel száz kábeles internetelőfizető marad szolgáltatás nélkül, s jelenleg nem tudható, hogy számukra mikor és milyen formában nyílik lehetőség a világháló elérésére. A TVNET vezetése reméli, hogy a szolgáltatás szüneteltetése csak ideiglenes lesz, és az előfizetők hamarosan a régi feltételek mellett vehetik igénybe a TVNET szolgáltatásait.

Kulcsszavak: TVNET jog +legfontosabb

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09