Corsini: az IBM tovább kívánja erősíteni e-kormányzati vezető pozícióit

Kovács Attila, 2003. március 25. 21:05
Március 25-én Budapesten sajtóbeszélgetésen találkozott az újságírókkal a rövid időre Magyarországra érkezett Piero Corsini, aki az IBM kormányzati, oktatási, egészségügyi és gyógyszeripari kapcsolatain az európai, közel-keleti és afrikai régióban felelős alelnöke.
Corsini cégének az elektronikus kormányzat és az úgynevezett "e-business on-demand" technológia terén meglévő vezető pozícióját, projektjeinek hatásosságát ecsetelte. Kiemelte, hogy az e-government technológiáknak a bevezetéséhez paradigmaváltást kell elérni az egyre komplexebb, vertikális felépítésű nagy állami szervezetekben. Elmondta, világszerte nagy e-kormányzati projekteken és fejlesztéseken ma 30 ezer IBM szakember dolgozik. A legnagyobb e-government központjuk Washingtonban van, ám jövőre a hasonló célú berlini központot is megnyitják. Corsini egyben felhívta a figyelmet az IBM-nek a legújabb, az igényeknek megfelelő változásokkal folytatott teljes körű elektronikus üzletviteli megoldásaira, szolgáltatásaira, amelyekhez erőteljes tanácsadási, konzultációs képességeit, szolgáltatásait is képes társítani.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09