A Nokia már dolgozik az 50 ezer felhasználót érintő SMS-probléma javításán

MTI Sajtóadatbank, 2003. március 26. 07:53
A Nokia már dolgozik azon, hogy bizonyos készülékei egy adott karakterszámot meghaladó rövid szöveges üzeneteket (sms) ne két vagy három részre bontva továbbítsanak, hanem egyszerre, aminek következtében az ügyfeleknek nem kell majd a több sms díját kifizetniük.
A távközlési cég erről írásban tájékoztatta az Országgyűlés Informatikai és Távközlési Bizottságát, mivel a testület keddi ülésén képviselője nem jelent meg. A bizottság azért kívánta meghallgatni a Nokia képviselőjét, mert az elmúlt napokban nyilvánosságra került, hogy a társaság két készüléke - a 3310-es, illetve a 3410-es - bizonyos karakterszám fölött nem egy, hanem több üzenetben továbbítja az sms-t, s ez a felhasználóknak többletköltséget okoz.

Rogán Antal, a bizottság fideszes elnöke szokatlannak nevezve a Nokia magatartását, jelezve, hogy első ízben nem jelent meg egy meghívott cég a testület előtt. Úgy vélte, hogy a mobilkészülékek piacán vezető Nokiának tudomásul kell vennie, hogy az első hely nemcsak üzleti előnyökkel, hanem felelősséggel is jár.

Az ülésen nyilvánosságra hozták a Hírközlési Érdekegyeztető Tanács levelét, amelyből kiderül, hogy az átkódolási probléma akkor vetődik fel, amikor a felhasználó az sms-ben magyar ékezetes betűket használ. Az átkódolt szöveg lényegesen hosszabb lesz, mint az eredeti, s ennek következtében a készülék esetenként több sms-re bontja a szöveget.

Ezzel kapcsolatban a Nokia írásos válaszából kiderül, hogy a teljes magyar ABC sms-ben való továbbításához szükséges az átkódolás, s a cég tudatában vannak annak a hátránynak, hogy esetleg több részletben kell elküldeni egy üzenetet.

A Nokia leveléből kiderül az is, hogy a készülékek jobb felső sarkában lévő karakterszámláló mindig tájékoztatja a fogyasztót arról, hogy mekkora helyet foglal el egy üzenet, s ezen túlmenően a felhasználói kézikönyvben is szerepel a jellegzetesség teljes magyarázata.

A bizottsági ülésen a Westel távközlési szolgáltató társaság képviselője elmondta, hogy 70 karakter alatt egy, 80 karakter alatt kettő, efölötti karakterszám esetében pedig három üzenetben továbbítják a készülékek az sms-t.

A Westel képviselője közölte, hogy ez a probléma nemcsak a magyar nyelvet érinti, ugyanakkor a Nokia két készüléke megfelel a szabványoknak, mert olyan műszaki megoldást tartalmaz az átkódolással kapcsolatban, amelyre az előírások nem vonatkoznak. Hozzátette: a Westel eddig 28 ezer levelet küldött ki azoknak a tájékoztatására, akik ilyen készüléket használnak.

A Pannon GSM képviselője kifejtette, hogy a december óta eladott szóban forgó készülékekhez már külön tájékoztatót ad a gyártó, míg a Pannon GSM az ennél korábban eladott készülékek vevőit értesíti írásban. A társaság képviselője nem tudott nyilatkozni arról, hogy hány Pannon-előfizetőt érint a probléma.

A Vodafon képviselője az ülésen közölte, hogy mintegy ötezer előfizetőjüket érinti az átkódolás, ám őket írásban értesítették a problémáról. Véleménye szerint nem a szolgáltató, hanem a gyártó feladata, hogy megfelelő tájékoztatással lássa el a fogyasztókat.

Az ülésen megfogalmazódott: legalább 50 ezer felhasználót érint az átkódolás, s nemcsak a Nokia, hanem a Motorola, a Siemens és a Sharp bizonyos készülékei is hasonlóan működnek. A bizottsági meghallgatáson a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség képviselője is jelen volt, aki közölte, hogy a vizsgálat megindításához elegendőek az ülésen elhangzott információk.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09