A Grundig az összeomlás előtt áll

MTI Sajtóadatbank, 2003. április 8. 09:14
A Grundig szórakoztató elektronikai gyártó cég nem zárja ki a fizetésképtelenség bejelentését azután, hogy a török Beko-konszern elállt vételi hajlandóságától. " A legrosszabbtól tartunk " - közölte Thomas Schwarz, a Grundig igazgatótanácsának elnöke hétfőn. A Beko a felek " eltérő árelképzelései" miatt fordított hátat az üzletnek.
Max Grundig volt 50 évvel ezelőtt a vállalatalapító, aki Heinzelmann nevezetű rádiókészülékével vetette meg a családi vállalkozásból világméretű konszernné kifejlődött Grundig-cég alapját. Az 50-es években e rádióból 500 ezret értékesítettek, ami a Heinzelmann-t a háború utáni évek slágertermékévé tette. A Grundig volt az a gyártó, amely a 60-as évek végén elsőként állt elő színes televíziós készülékkel. 1979-ben, a cég történetének egyik legjobb, egyben utolsó jó évében a Grundig 38 ezer embert foglalkoztatott 30 hazai és külföldi gyártótelepén, ám azután részben a távol-keleti konkurensekhez képest magas árai miatt deficitessé vált. A nyolcvanas években emiatt foglalkoztatottak ezreitől volt kénytelen megválni, mígnem a Philips vette át 1984-ben cég feletti irányítást, Max Grundig pedig visszavonult az üzleti életből.

A holland óriásvállalat sem tudta azonban felszínen tartani a német gyártót, így az 1997-től egy bankkonzorcium tulajdonába ment át. 2000-ben a cég részvényeinek 89 százaléka Anton Kathrein rosenheimi antennagyártó kezébe került, aki tőkeerős partner keresésébe fogott - sikertelenül. Korábban megfeneklettek a tárgyalások a tajvani Sampo konszernnel, most pedig a török Beta-csoporttal.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09