Több, mint 500 résztvevő az IT2003 konferencián

forrás: Prim Online forrás: Prim Online, 2003. április 8. 11:09
Rendkívül élénk az érdeklődés a Magyar Tudományos Akadémián szerdán reggel kilenckor kezdődő informatikai konferencia iránt, a jelentkezők száma 24 órával a kezdés előtt már meghaladta az ötszázat. A kétnapos rendezvényt kamara-kiállítás is kíséri, amelynek résztvevői az IHM egy millió forintos készpénz- és a Prím egy millió forintos média- (hirdetési felület) díjára pályáztak az év innovatív szoftvermegoldása verseny keretében.
Az IT2003-at Kovács Kálmán IHM miniszter nyitja meg, és ezt követően a délelőtti plenáris ülésen még Baja Ferenc (MEH), Jenei Zoltán (VISZ), Peter Trawnicek (SAP), Kóka János (IVSZ), Szakál László (EDS), Keresztesi János (SUN), Beck György (HP), Vityi Péter (Microsofz), Drajkó László (Axelero), Peter Fried (AmCham), Wolfram Klein (DUIHK) tart előadást. Ebéd után három szekcióban folytatódik a tanácskozás, az egyik az informatikai szolgáltatásokkal, az üzleti folyamatokkal és azok hatékonyságával foglalkozik, a második a kormányzati-önkormányzati-közbeszerzési szekció, a harmadik témája pedig a vállalati informatikai környezet. Csütörtök délelőtt ismét plenáris ülés lesz a kitörési pontokról, a hazai IT külföldi értékesítési lehetőségeiről, (előadók: Csébfalvi János, Horváth László, Kóka János, Szittya Tamás, Czakó Ferenc, Golubeff Róbert, Kiss Dózsai András, Kürti Sándor, Baráth Etele, Váncsa István), ezt egy kerek-asztal beszélgetés követi (Jambrik Mihály, Baráth Etele, Kóka János, Kürti Sándor, Laufer Tamás, Lednitzky Péter, Suhajda Attila részvételével), majd délután az egyik szekció az IT beruházások megtérülésével, a másik a jövő üzleti lehetőségeivel foglalkozik.

A két munkanap közti estélyen adja át Kovács Kálmán miniszter az év hazai innovatív szoftvermegoldását elismerő egy millió forintos készpénz- és egy millió forintos média-díjat.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09