Az IT 2003 győztesei

, 2003. április 19. 10:48
Nagyon sok értékes szoftvert mutattak be a fejlesztőcégek az április 9-10-én megrendezett IT 2003 konferencia mellett lebonyolított kamarakiállításon, ahol a szakmai zsűri végül - az előre kiadott értékelési szempontok közül a technológia kiforrottságának és a termék exportképességének kiemelésével - két, egymással is együttműködő megoldásnak, a VirusBusternek és a BalaBit IT Kft. Zorp tűzfalának ítélte oda "Az év innovatív szoftvere" címet, amely a konferencia szervezőinek egymillió forintos készpénzdíjával és a Prím Média ugyancsak egymillió forintos médiadíjával járt együtt.
A zsűri további elismerésben részesített két terméket, az Aitia Voxenter nevű, beszédfelismerésen alapuló intelligens call centerét, valamint a Help Express nyilvános információs terminálját - ezeket a médiadíjat adományozó Prím Kiadó ugyancsak ingyenes hirdetési felülettel jutalmazta.

A vírusvédelmi szoftverek és a tűzfalak olyan termékek, amelyeknek elég nagynevű nemzetközi konkurencia mellett kell érvényesülniük, és ez könnyen arra indíthatja az ezeken dolgozó fejlesztőket, hogy csak a hazai piacon és ott is csupán az alacsony árakkal versenyezzenek. A BalaBit és a VirusBuster azonban nem követi ezt a defenzív stratégiát, bátran elébe megy a nemzetközi megmérettetéseknek, és nem egy esetben a nagynevű ellenfeleket is legyőzve, de azokkal mindenképp egy súlycsoportban versenyezve ma már részese annak a piacnak, amely túllép Magyarország határain. Az IHM szakmát ismerő államtitkár-helyetteséből, vállalati informatikai vezetőből, fejlesztőből, szakújságíróból, valamint amerikai szakértőből álló zsűri külön értékelte, hogy a CeBIT-en is sikerrel bemutatkozott BalaBit IT standján szintén találkozott a VirusBusterrel, vagyis a két cég megtalálta egymást, és együttműködésük révén még hatékonyabb védelmi rendszer jöhetett létre. Ezt a többletszolgáltatást nem minden ellenfél tudja nyújtani a piacon, aminek nem feltétlenül a szándék hiánya az oka, hanem például az, hogy tűzfaluk felépítéséből hiányzik az a modularitás, amely a Zorpban megvan, és így önálló modulként a víruskeresés is beépülhet architektúrájába. Ez a gyakorlatban olyan problémák megoldását is jelenti, mint például a titkosított HTTP (HTTPS) forgalom elemzése a továbbított adatok vírusellenőrzésével együtt.

Ha azt mondjuk, call center, akkor is meglehetősen nagy nemzetközi és hazai konkurenciára gondolhatunk, így az Aitia Rt.-nek ugyancsak egy lefedettnek tekinthető területen sikerült újdonságot alkotnia: az IT 2003 különdíját elnyert Voxenter egy olyan beszédfelismerő rendszeren alapul, amely tetszőleges személy mondatait képes "megérteni". Természetesen korlát itt is van: az a szöveg korlátozott némiképp, amelyet a személyek mondhatnak, ám amikor felhívunk egy céget, tényleg korlátozott a mondandónk: X. Y.-nal szeretnénk beszélni. X. Y. egy adatbázisban található, s hozzá többféle fonéma rendelhető (pl. Kiss József, Kiss úr, esetleg a Dodó becenév), így a rendszernek csak ebből az adatbázisból kell kikeresnie, hogy kit is kell kapcsolnia.

A Help Express különdíjas terméke az egyetlen, amely kilóg a többi, technológiai truvájokra épülő díjazott termék közül. Ebben az esetben a zsűri a termék társadalmi hasznát ismerte el: az olcsó szabadtéri internetterminálok megérdemlik, hogy az ország minél több pontján felállítsák őket, s ezáltal esélyt teremtsenek arra, hogy az internethez valóban minél szélesebb rétegek férjenek hozzá.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05