V4+ Regionális Távközlés-szabályozási Fórum

Mészáros Péter, 2003. május 13. 18:43
[smallimage 1 left]Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium kezdeményezésére 2003. május 13-án megrendezésre került az első V4+ Regionális Távközlés-szabályozási Fórum.A rendezvényen a Visegrádi országok és Szlovénia hírközlési államtitkárai, hírközlési szabályozó szerveinek vezetői, valamint az ágazat szakértői vettek részt. Az EU-csatlakozás előtt álló országok a felkészülés során felmerült problémákra, a hasonló kihívásokra történő együttes fellépésre fektettek hangsúlyt a Pataki Dániel hírközlési helyettes államtitkár által vezetett megbeszélésen.
Az egyes országok képviselői előadásaik során bemutatták a hírközlési és informatikai szektor, a törvényi szabályozás, illetve az EU-harmonizáció terén elért eredményeiket, a jövőre vonatkozó kormányzati szándékokat. A kerekasztal-megbeszélésen pedig tisztázták a fennmaradó vitás kérdéseket és a területet érintő közös fellépésre, szorosabb együttműködésre tettek javaslatot.

A V4+ Regionális Távközlés-szabályozási Fórum, melyet a tervek szerint kiterjeszthetnek a többi csatlakozó országra is, a megkezdett munkát rendszeresen összeülő szakértői bizottságokban fogja folytatni, valamint előkészít egy miniszteri szintű találkozót is, melyre 2003 végén vagy jövő év elején Magyarországon kerülhet sor.
Kulcsszavak: EU távközlés

A Sony 4 győzelmet ünnepel a 2024-es TIPA Awardson

A Sony büszkén jelenti be, hogy a nagyhírű Technical Image Press Association ismét négy TIPA-díjjal ismerte el a Sony teljesítményét és innovációját. Idén a Sony többek között a "LEGJOBB PROFESSZIONÁLISABB HYBRID KAMERA" elismerést kapta az Alpha 9 III és a "LEGJOBB APS-C EXPERT KAMERA" címet az Alpha 6700 számára.

2024. április 20. 13:14

Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival

Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra. A következő hónapokban az ország számos pontját érintik majd, hogy frissítsék a városok, utak és autópályák nézetét a Google Térképen.

2024. április 20. 09:49

Díjazták a Sony innovációit

A Sony büszkén jelenti be, hogy a nagyhírű Technical Image Press Association ismét négy TIPA-díjjal ismerte el a Sony teljesítményét és innovációját. Idén a Sony többek között a "LEGJOBB PROFESSZIONÁLISABB HYBRID KAMERA" elismerést kapta az Alpha 9 III és a "LEGJOBB APS-C EXPERT KAMERA" címet az Alpha 6700 számára.

2024. április 20. 08:54

Sony World Photography Awards 2024 – kihirdették a nyerteseket

A World Photography Organisation egy különleges gálaünnepségen Londonban kihirdette a Sony World Photography Awards 2024. évi nyerteseit. Az immár 17. éve megrendezett díjátadó ünnepség napjaink legjobb fotográfiai alkotásait mutatja be, valamint az elmúlt év legközkedveltebb képeit és történeteit díjazza. A győztes, döntős és shortlistre került képek április 19-től láthatók a Sony World Photography Awards 2024 kiállításon a londoni Somerset House-ban.

2024. április 19. 20:08

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50