Net.rét a 2003-as Sziget fesztiválon

Kiss Ádám Zoltán, 2003. május 26. 21:51
[smallimage 1 left]A már kész programmal jelentkező idei Sziget fesztiválon ismét főszereplő lesz az internet, a 120 gépet felvonultató Net.rét nevű programhelyszín fő támogatója az IHM.
A tavalyi évhez hasonlóan a program naponta változó tematika alapján bemutatja az internet, illetve a számítástechnika széleskörű felhasználási lehetőségeit, szerepét a mindennapok, a gazdaság, a kultúra és a művészet területein. A Net.rét programhelyszín az internettel kapcsolatban álló médiaszemélyiségek, társadalomtudósok, kutatók előadásai, fórumai mellett számos cégnek, intézménynek, civil szerveződésnek nyújt bemutatkozási lehetőséget.

A már évek óta - szinte hagyománnyá váló - sikeresen működő Sziget.hu Sátor idén is felépül a Net-réten. A tavalyi, óriási érdeklődésre való tekintettel, idén nagyobb kapacitással várja az internetezni vágyókat. Míg tavaly 1000m2-en, 100 gépet állítottak fel és mintegy 30.000 látogató internetezett egy hét alatt ingyenesen, max fél órát/fő, a 0-24 óráig működő sátorban, idén 120 gépet állítanak fel a légkondicionált, biztonsági őrökkel ellátott sátorban, hogy minél több "szigetelő" klikkelhessen a fesztivál alatt, ingyen és bérmentesen, a szintén 0-24 óráig üzemelő sátorban (max fél órát/fő).

A Sziget.hu Sátrat a szervezők a Datanettel és Librivel együttesen hozták létre, tavalyi helyén, az Informatikai és Hírközlési Minisztérium által támogatott Net-réten.

A Sony 4 győzelmet ünnepel a 2024-es TIPA Awardson

A Sony büszkén jelenti be, hogy a nagyhírű Technical Image Press Association ismét négy TIPA-díjjal ismerte el a Sony teljesítményét és innovációját. Idén a Sony többek között a "LEGJOBB PROFESSZIONÁLISABB HYBRID KAMERA" elismerést kapta az Alpha 9 III és a "LEGJOBB APS-C EXPERT KAMERA" címet az Alpha 6700 számára.

2024. április 20. 13:14

Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival

Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra. A következő hónapokban az ország számos pontját érintik majd, hogy frissítsék a városok, utak és autópályák nézetét a Google Térképen.

2024. április 20. 09:49

Díjazták a Sony innovációit

A Sony büszkén jelenti be, hogy a nagyhírű Technical Image Press Association ismét négy TIPA-díjjal ismerte el a Sony teljesítményét és innovációját. Idén a Sony többek között a "LEGJOBB PROFESSZIONÁLISABB HYBRID KAMERA" elismerést kapta az Alpha 9 III és a "LEGJOBB APS-C EXPERT KAMERA" címet az Alpha 6700 számára.

2024. április 20. 08:54

Sony World Photography Awards 2024 – kihirdették a nyerteseket

A World Photography Organisation egy különleges gálaünnepségen Londonban kihirdette a Sony World Photography Awards 2024. évi nyerteseit. Az immár 17. éve megrendezett díjátadó ünnepség napjaink legjobb fotográfiai alkotásait mutatja be, valamint az elmúlt év legközkedveltebb képeit és történeteit díjazza. A győztes, döntős és shortlistre került képek április 19-től láthatók a Sony World Photography Awards 2024 kiállításon a londoni Somerset House-ban.

2024. április 19. 20:08

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50