Jelentős internetes hamisító hálózatot számolt fel az olasz rendőrség

forrás Prim Online, 2003. június 18. 11:28
181 személy ellen vádat emeltek, és további 10.300 személy ellen folyik nyomozás. A rajtaütésekben 118 millió euró (kb. 30 milliárd forint) értékű illegális szoftvert foglaltak le.
Az olasz pénzügyi rendőrség, a Guardia di Finanza elfogta Európa eddigi egyik legnagyobb internetes, hamisító hálózatát, amely több mint évi 100 millió euró (26 milliárd forint) értékben értékesített nem jogtiszta szoftvert, zenét és filmet. Az akció keretében – melyet szakmai oldalról a Business Software Alliance (BSA) és a Zenei Kalózkodás Elleni Szövetség (Federation Against Music Piracy, FPM) is támogatott – eddig 181 személy ellen emeltek vádat, és további 10.300 személy ügyében nyomoznak.

Ez az eset is ráirányítja a figyelmet a BSA által nemrég közzétett, az illegális szoftverfelhasználás mértékéről immár nyolcadik alkalommal készített éves felmérésre, amely szerint a 35%-os nyugat-európai átlaghoz képest Olaszországban az illegális üzleti szoftverek aránya 47% , és ez a második legmagasabb aránynak számít Nyugat-Európában.

Az „Egér hadművelet" (Operation Mouse) nevű akciót a Guardia di Finanza milánói gyorsbevetésű (Compagnia di Pronto Impiego) egysége vezette. Az akció egy e-mail cím megszerzésével kezdődött, majd az elmúlt hat hónapban 30 olaszországi tartományra kiterjedő razziává fejlődött. Több mint 95000 gyanús e-mail cím azonosítása után egy összetett értékesítési hálózatra bukkantak, amely az ügyfeleket az interneten és e-mailen keresztül érte el. A hálózaton keresztül forgalmazott termékek becsült kereskedelmi értéke évi 2 milliárd euró (520 milliárd forint).

A hálózat e-mailen és illegális webhelyeken keresztül hirdette magát, és postai utánvéttel szállította ki a termékeket. A nyomozás során 12 webhelyet és 28 e-mail címet figyeltek, és két webhely működését korlátozták. A gyorsbevetésű alakulat a legújabb számítógépes nyomozási technikákat alkalmazta, például a dinamikus IP-címek követését, a naplófájlok elemzését és a jelszóval titkosított üzenetek feltörését is.
Kulcsszavak: BSA szoftverkalózkodás

Idén is a „Bajnokok" között a Schneider Electric

Zsinórban az ötödik évben kapott „Champion", vagyis „Bajnok" minősítést a Schneider Electric a Canalys kutatócég „Titans Channel Leadership Matrix" elemzésében. A vállalat az értékesítési csatornái folyamatos fejlesztése iránti elkötelezettségével, valamint a bevezetett programokkal és a partnereit támogató eszközökkel érdemelte ki az elismerést.

2024. március 29. 10:48

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

A tervezői gondolkodás eszközeivel alakítják a holnapot a Samsung és az EdisonKids kihívásának diákcsapatai

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 14:07

A Philips Monitors E1 terméksorozat három új, többcélú modellel bővül

A Philips Monitors E1 sorozata ebben a hónapban három új modellel bővül. Az irodai felhasználók és távmunkában dolgozók számára szükséges összes alapvető funkcióval ellátott új modellek segítenek a felhasználóknak a kapcsolattartásban és növelik a termelékenységüket, mindezt versenyképes áron. 

2024. március 28. 13:27

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05