Hackertalálkozó Tatabányán

forrás Prim Online, 2003. június 19. 22:01
[smallimage 1 left] Számítógépes biztonságtechnikai konferenciának és hackertalálkozónak ad otthont Tatabánya július 5-6-án.

A Hacktivity célja egyrészt az, hogy olyan informatikai alapfogalmakat tisztázzon, amelyek ma Magyarországon egyáltalán nem, vagy csak részben (és sok esetben rosszul) értelmezettek. Másrészt pedig egy olyan szubkultúra megismertetése az emberekkel, amely minden fejlett országban jelen van, elősegítve az adott ország informatikai kultúrájának fejlődését. Ők a "hackerek".

A rendezvény a felhasználó szemszögéből foglalkozik az információtechnológia (IT) biztonsági vonzataival. Amerikában és Európa egyes országaiban már több éve rendeznek ilyen találkozókat, alkalmanként hivatalos szervek támogatásával.

A hazai közbeszédben az angol hacker és cracker szavak rokon értelmű kifejezésekként szerepelnek, jóllehet jelentésük éppen ellentétes egymással. A filmnyelvre lefordítva a két karakter nagyjából a fehér, illetve a fekete kalapos cowboynak feleltethető meg. Vagyis míg az előbbi célja a segítségnyújtás, addig az utóbbit kizárólag rossz szándékok vezetik.

A hacker kifejezés olyan, az IT-biztonság terén jártas embert takar, akire nyugaton több nagy biztonságtechnikai cég az új termékek programozását és tesztelését bízza. A hackerek elsődleges célja a különböző információs rendszerek vizsgálata, és a gyártók vagy a felhasználók figyelmeztetése a hálózat esetleges hibáira, sérülékenységére.

Ezzel szemben a crackerek kivétel nélkül rossz szándékúak. Céljaik a személyes adatok ellopásától a számítógépes rendszerek feltörésén keresztül a szándékos szoftveres károkozásig terjed. Fontos, hogy idővel a hazai közbeszédben is elkülönüljön egymástól ez a két fogalom.

Szerencsére mára elérkeztünk arra a pontra, hogy a hackerek jótékony tevékenységét a Magyarországon üzemelő óriáscégek is felismerték, amit a találkozón való részvételük is alátámaszt.

Kulcsszavak: hacker konferencia

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09