rEVOLUTION CRM már SQL-re is

forrás Prim Online, 2003. június 21. 00:00
A rEVOLUTION Software elkészítette a múlt év elején bemutatott CRM-Partnerkezelő szoftverének új, SQL adatbázis-kezelőn működő változatát.
A vállalati ügymenetet, a partner- és feladatkezelést támogató program első változata 2002 elején úttörőként jelent meg a hazai piacon, hiszen a kis- és középvállalati kör számára korábban nem volt elérhető árú CRM szoftver. Az eltelt több mint egy évben az ezzel elért eredmények alapozták meg azt a döntést, amely alapján idén májusban megjelenhetett a szoftver SQL technológiára épülő változata. A szoftver használata húszgépes rendszertől ajánlott.

Az SQL adatbázis-kezelő motor legfontosabb előnye, hogy nagyobb adatmennyiséget gyorsabban kezel, mint az Access motorra épülő rendszerek. Az új rendszernél nincs gyakorlati jelentősége a kliensgépek számának, sőt, a szoftver támogatja a távoli telephelyek rákapcsolását is a központi adatbázisra. E módon a rendszer megoldást nyújt az „utazó ügynökök" rendszeres, kihelyezett állomásokról történő belépésének kérdésére is.

A vállalatok számára nemcsak a különböző forgalmi, értékesítési adatok naprakész elemzése elengedhetetlen, hanem a humán-erőforrás hatékony kihasználására is egyre nagyobb gondot kell fordítaniuk. A CRM-rendszer egyik kimagasló előnye a hatékony elemzési metodikák alkalmazása, így a felhasználó bizonyos keretek között maga is összeállíthat egyénileg meghatározott tartalmú riportokat. Lehetőség nyílik centralizáltan kezelni az SMTP-szervereken bonyolított e-mail forgalmat, valamint a felhasználók közötti kommunikáció is megoldott a programon belül.

A rEVOLUTION CRM funkcióiról röviden

A rendszerből naprakész információk nyerhetők ki az ügyfelek „előéletére" és a lezárt értékesítések összesítésére egyaránt. A statisztikai elemzések gyorsan és áttekinthetően elkészíthetők, legyen szó akár a lezárt vagy az elvesztett értékesítési lehetőségekről, az összes telefonhívásról, a befejezett tevékenységek számáról, vagy az ügyfelekre vonatkozó bármely más információról. A lekérdezések egyedi igény szerint történhetnek, ezek eredményeiből riportok készíthetők.

A rendszer teljes körű kapcsolat-előzmény követésre is képes. Felépítésének köszönhetően azonnal látható egy ügyfélhez kapcsolódó összes munkafolyamat, a kapcsolatfelvétel paraméterei, a megrendelt és elvégzett munka. Az értékesítési projekteket tekintve az alkalmazással minden egyes függőben levő folyamat összesített állapota azonnal megjeleníthető.

Az ügyfélkövetést három fő funkció teszi hatékonnyá. Az ügyfélszolgálati tevékenység-támogatással a meglévő ügyfelek új igényei, rendelései és az utógondozási szakasz minden egyéb információja gyűjthető és elemezhető az ügyfélkapcsolat modulban, így egyaránt naprakészen követhetők a folyamatban levő és a lezárt feladatok. A modullal összehangolhatóak az értékesítési és szolgáltatási üzletágak, így a szervezetek közötti pontos, gyors információcserére nyílik mód a kommunikáció felgyorsulásából adódóan. A feladatkiosztást követően a munkatársak azonnal látják, hogy honnan ered a feladat, mik az előzményei, milyen szolgáltatásokat, ajánlatokat kapott korábban egy adott ügyfél. A vezetés számára pedig egyetlen lekérdezés segítségével megtekinthető az aktuális terheltségi állapot, így lehetővé válik a humán erőforrás-tervezés is.

A dokumentáció-kezelés a hatékony kommunikációt segíti, a szoftver ismeri az összes gyakran használt levél- és e-mail sablont, és egyben lehetőséget ad az összes dokumentáció nyomon követésére is. Dokumentáció-igények ütemezhetők be egyéni vagy kapcsolt csoportok részére - megfelelő kísérő levéllel és vonatkozó egyéb írásos anyagokkal kiegészítve. Az E-mail Center segítségével az üzenetek automatikusan kapcsolhatók az ügyfél adatállományához. A gyakran használt üzenetekhez és nagy tömegű levelezéshez fejlett keresési lehetőségek és e-mail sablonok állnak rendelkezésre.
Kulcsszavak: CRM SQL Revolution adatbázis

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09