A Nokia és a WWF világszerte együttműködik a környezetvédelem terén

Kollár Csaba, 2003. június 22. 08:47
A Nokia és a WWF természetvédelmi szervezet a döntéshozókkal folytatott vitasorozatról és a Nokia munkatársai számára világszerte megszervezett képzési kezdeményezésről szóló megállapodást írt alá. A megállapodás kezdetben három évre szól.
A Nokia a WWF-fel együtt számos olyan programot szervez, amelynek keretében a vállalat alkalmazottai megismerkedhetnek a környezeti problémákkal. A Nokia és a WWF a Nokia munkatársai számára nyitott, környezetvédelmi kérdésekkel foglalkozó képzési műhelyek és szemináriumok szervezésében működik együtt, és elősegíti a környezetvédelmi problémák aktív megvitatását és az ezzel kapcsolatos véleménycserét.

„A környezetvédelmi szempontokat figyelembevevő tevékenységünk újabb lépéseként azon dolgozunk, hogy a környezettudatos gondolkodás a vállalati élet minden szintjén megjelenjen" - mondta Veli Sundbäck, a Nokia ügyvezető alelnöke. „A WWF-fel folytatott együttműködésünket munkatársaink közvetlen bevonásaként értékeljük, amelynek révén számukra lehetőség nyílik még több, a természettel és a környezettel kapcsolatos ismeret megszerzésére."

„A biodiverzitás védelme érdekében minél több céget és iparágat szeretnénk mozgósítani az együttműködésre" - mondta Claude Martin, a WWF International főigazgatója. „A Nokia esetében egy olyan világvezető vállalattal kezdtünk együttműködést, amely komolyan veszi a környezeti kérdéseket. A Nokia munkatársakkal folytatott munkánk mindkét fél számára hasznos és tanulságos tapasztalat lesz, amely végső soron mindkettőnknek segít küldetésünk teljesítésében."

A Nokia hosszú távú nyereségességének biztosítása és fokozása valamint a káros környezeti hatások csökkentése érdekében ügyel a környezetvédelmi szempontok figyelembevételére. A Nokiánál alkalmazott környezetvédelmi programokat ezért úgy alakították ki, hogy azok az egész értékláncot lefedjék. A környezetvédelmi munka a technológia-, illetve termékfejlesztéssel indul, és a beszállítók illetve a vállalat saját működésének környezettudatos irányításán át az eladás utáni szolgáltatásokig terjed.

Hol van a használt mobilok legjobb helye?

Bár látható javulás, a magyarok több mint fele még mindig otthon tárolja használaton kívüli, régi mobiltelefonját – derült ki a Yettel legutóbbi országos, reprezentatív kutatásából. A milliónyi fiókban heverő mobilkészülékből rengeteg értékes anyag újra felhasználható lenne, miközben a bennük lévő akkumulátor évek alatt akár tűzveszélyessé is válhat. Most a használt mobilok akár 30 000 Ft-ot is érhetnek a Yettelnél.

2024. április 18. 21:15

Lányok Napja az ELTE Informatikai Karán

Az ELTE Informatikai Kar ismét szeretettel várja az érdeklődőket a Lányok Napjára, ahol bemutatják, milyen izgalmas és kreatív feladatok várnak a jövő informatikusaira, és miért érdemes lányként ezt a pályát választani.

2024. április 18. 19:41

Ezek a legújabb trendek a használtautó-piacon

A 2023-as év konszolidációt hozott a használtautó-piacon, de a recesszió és az infláció szele érezhető a szegmensben. A vásárlók tudatosabbak, a bizalmatlanság viszont továbbra is erős és gyakran indokolt. Mit hozhat a jövő, és hogyan vásárolnak a magyarok használt autót 2024-ben? 

2024. április 18. 19:01

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Használt autót webshopból?

A 2023-as év konszolidációt hozott a használtautó-piacon, de a recesszió és az infláció szele érezhető a szegmensben. A vásárlók tudatosabbak, a bizalmatlanság viszont továbbra is erős és gyakran indokolt. Mit hozhat a jövő, és hogyan vásárolnak a magyarok használt autót 2024-ben? 

2024. április 18. 15:28

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09