Jönnek a high-tech karórák

Tóth Kristóf, 2003. június 24. 04:29
Az elmúlt héten megrendezett CeBIT America kiállításon több gyártó is bemutatta high-tech karóráit, mely gyártók közül talán a Palmsource számított a legnagyobb névnek.

A Palm cég elsősorban szoftverek fejlesztésével foglalkozó részlege a New York-i rendezvényen mutatta be azt a Wrist PDA névre keresztelt karóra kéziszámítógépet, mely a cég ígéretei szerint napokon-heteken belül világszerte megvásárolható lesz. Chris Dunphy, a vállalat egyik munkatársa elmondta, hogy a Fossil céggel közösen kifejlesztett Wrist PDA várhatóan elsősorban a férfiak körében lesz népszerű, ugyanis a szerkezet egyszerűen túl nagy méretekkel rendelkezik ahhoz, hogy jól mutasson egy kecses női karon.

A Palm OS 4.1 operációs rendszerre épülő karóra kéziszámítógép "lelke" nem más, mint egy 33 MHz-es működési frekvenciával rendelkező Dragonball processzor, valamint 2 MB memória. A speciális karóra 160 x 160 pixeles felbontású kijelzőt kapott, ami első hallásra korántsem nevezhető rossznak, azonban elmondások szerint a LCD leolvasása komoly nehézségekbe ütközik, ha egyszerre túl sok adatot jelenít meg az eszköz. A karóra kezelését egyébként egy parányi ceruzával lehet megoldani, mely alaphelyzetben észrevétlenül az óraszíjban lakozik. A Wrist PDA három különböző változatban, 275-295 dolláros áron lesz megvásárolható: lesz egy fémszínű alapmodell, egy barna bőrszíjas kivitel, illetve egy sportos verzió. A Palmsource újdonsága egyébként egyes internetes boltokban egy ideje már kapható, és az eladási mutatók állítólag megfelelnek a várakozásoknak.

Ugyancsak a CeBIT America-n mutatkozott be a Xonix cég Mega Memory Watch nevezetű karóra újdonsága, melynek érdekessége nem más, mint hogy nagy méretű integrált memóriával rendelkezik, és külső megjelenését illetően nem sokban különbözik a teljesen hagyományos karóráktól. A leginkább a közelmúltban bejelentett Laks Memory Watch-hoz hasonló, USB interfészes Mega Memory Watch az ígéretek szerint napokon belül meg fog jelenni a kereskedelmi forgalomban, még pedig 32, 64, 128, illetve 256 MB memóriával ellátott kivitelekben. Noha a gyártó egyelőre nem jelölte meg a hordozható memóriaként funkcionáló új órák árait, egyes források szerint kiszereléstől függően 50-100 dollárt kell majd fizetni értük.

Kulcsszavak: pda Palm

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09