Új készülék kiadását tervezi a Nintendo

Tóth Kristóf, 2003. augusztus 8. 10:41
A különféle videójáték konzolok gyártásával, illetve játékszoftverek fejlesztésével foglalkozó japán cég csütörtökön bejelentette, hogy hamarosan beszámol egy új készülékről, amely igazi meglepetés lesz a játékosok számára.
A Nintendo sajtóközleménye szerint a társaság a jövő év első felében hozza nyilvánosságra új készülékének részleteit. A japán gyártó képviselői egyelőre azonban semmi konkrétumot nem hajlandóak elárulni a fejlesztés alatt álló eszközről.

"Egy olyan készüléket fejlesztünk, amely teljesen egyedülálló lesz a piacon, és jókora meglepetést fog okozni" - mondta Satoru Iwata, a Nintendo elnöke. Iwata, aki tavaly májusban lépett a korábbi vezető, Hiroshi Yamauchi helyére úgy véli, a társaság részvényárfolyamának közelmúltbeli visszaesése elsősorban annak tudható be, hogy a cég nem tudta megfelelően megismertetni középtávú stratégiáját a szakértőkkel.

A Nintendo részvényárfolyama azután esett vissza jelentősen, hogy a Sony bejelentette a mobil játékkonzolok piacára való belépési terveit. A Sony által fejlesztett PlayStation Portable (PSP) 2004-ben jelenik meg, és a Nintendo Game Boy Advance első számú ellenfele lehet.

Iwata azonban hangsúlyozta, egyelőre semmilyen részletet nem hozhat nyilvánosságra a fejlesztés alatt álló újdonságról.

"A Sony multifunkciós mobilkészüléke nem lesz jelentős hatással tevékenységünkre, de mi mindenesetre a Sony tervezett készülékének kiadásától függetlenül szeretnénk megalapozni a társaság sikeres jövőjét" - mondta Iwata, aki egyelőre semmit nem árult el a társaság "meglepetéséről", sőt még a várható kiadási idővel kapcsolatban sem nyilatkozott.
Kulcsszavak: Nintendo konzol

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09