Megerősítette vezető helyét a Nokia

Tóth Kristóf, 2003. augusztus 19. 12:30
A mobiltelefon-gyártó finn Nokia tovább erősítette vezető pozícióját a mobiltelefonok globális piacán, és a második negyedévben az összes eladott készülék 37 százalékát készítette.
A finn elektronikai óriás az idei év második negyedében 3,1 százalékkal növelte piaci részesedését a mobiltelefonok szegmensében a tavalyi év azonos időszakához képest, közölte a Strategy Analytics piackutató cég a társaság negyedéves jelentésében.

Az elemzők szerint a Nokia a jelenlegi 37 százalékkal jó úton halad a társaság által hosszú távú célként kitűzött 40 százalékos piaci részesedés elérése felé. "Nem lennénk meglepve, ha a Nokia valamikor 2004 folyamán elérné a 40 százalékos részesedést" - mondta Neil Mawston, a Strategy Analytics egyik elemzője.

A Nokia piaci részesedésének növekedése elsősorban az amerikai Motorola rovására ment. A Motorola az időszakban 2,4 százalálékot veszített részesedéséből, amely így már csak 14,2 százalék.

A Strategy Analytics szerint a harmadik helyen álló Samsung Electronics, és a negyedik Siemens AG piaci részesedése nem változott számottevően az elmúlt év második negyedéhez képest. A dél-koreai Samsung a mobilpiac 10,8, a német Siemens pedig 7,3 százalékát tudhatja magáénak.

Az áprilistól júniusig tartó időszakban mintegy 108 millió mobiltelefon talált gazdára világszerte, amely valamivel több, mint az egy évvel korábbi 102 millió darab. A piackutató cég az egész évet illetően 458,4 millió darabos eladásra számít, amely hozzávetőleg 5 százalékos növekedést jelentene 2002-höz képest.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09