A volt informatikai kormánybiztos a "törvénytelenségekről"

Szalay Dániel, 2003. augusztus 26. 23:42
[smallimage 1 left]Az Orbán-kormány tisztségviselője, az Informatikai Kormánybiztosság egykori vezetője, Sík Zoltán szerint az IKB pályázatainak felfüggesztése valójában „porhintés" volt, mert „csak kisebb hiányosságok voltak", például „egy-egy esetben nem kértünk külön PM engedélyt", ami azonban nem indokolta volna a pénzek kifizetésének felfüggesztését. Sík a Prím Online-nak kifejtette, ezt az is alátámasztja, hogy az IKB-s pályázatok kifizetését az IHM végül mégis teljesíti.
„Ez csak durrantás a semmibe, hogy megteljenek az újságlapok" – mondta Sík. Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) még júliusban közleményt adott ki „Hiányosságokat tárt fel a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal az IKB-s pályázatoknál" címmel, noha a KEHI jelentése Sík szerint akkoriban még csak tervezet volt, majd rá nem sokkal arról adott hírt a minisztérium, hogy a felfüggesztést megszüntetik, a pályázati kifizetések mégis megkezdődnek.

A volt informatikai kormánybiztos, akit tavaly novemberben az ORFK az IKB-nél végzett két éves munkája idején aláírt, a rendőrség szerint aránytalanul nagy óradíjazású ügyvédi megbízások kapcsán a nyomozó hatóság hűtlen kezeléssel egyszer már meggyanúsított, azt állítja: „A jelen kormányzat, egy év elteltével is még az elődök által elkövetett „hibák" feltárásával foglalkozik, ahelyett, hogy valós eredményeket felmutatna". Sík Zoltán szerint mára bebizonyosodott, hogy az előző gyanúsítás alaptalan volt, és hasonlóra számít a mostani ügyben is.

A mai hírek szerint viszont hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal az IKB egykori tevékenysége miatt. A kormányszóvivő szerint például a másfél milliárdba kerülő kormányzati portál indításakor a piaci ár hat-hétszeresét fizették ki. Erre reagálva Sík az RTL Klub késő éjszakai hírműsorában kifejtette, hivatala minden lépése törvényes volt, ezt tudják a feljelentők is, és ezért tették ismeretlen tettes ellen a feljelentést. „Ez pontosan azért van, mert ha valami miatt elutasítják a nyomozást, akkor a hamis vád miatt ne lehessen visszacsapni. Abszolút olyan politikainak tartom ezt az egészet, mint az eddigi vádakat is. Én nem szeretnék azzal a feltételezéssel élni, hogy a KEHI befolyásoltság alatt áll" – közölte Sík Zoltán.

Gál J. Zoltán kormányszóvivő szerint az is érthetetlen, hogy az informatikai kormánybiztosság miért vásárolta meg 1,8 milliárd forintért a Divatcsarnok épületét, ahol a tervek szerint internetes központot hoztak volna létre. Sík Zoltán azt mondta az RTL Klubnak, hogy a kormány döntött a vásárlásról, a terv a kormányváltás miatt nem valósult meg.

Sík Zoltán a Prím Online-nak azt is mondta, Kovács Kálmán minisztérumának „nincs más témája, csak minket szidni. De előbb-utóbb eredményekre is szükség van, mert abból, amit csinál, négy évig nem lehet megélni. Viszont az új minisztériumnak már sikerült felmutatnia olyan pályázatot, amely gyakorlatilag egy külföldi cég termékének hazai bevezetését szolgálja közbeszerzési eljárás nélkül" - mondta.

Az IKB volt vezetője sajnálja, hogy az érintettek véleményét nem építették be a KEHI-jelentésbe. Sík Zoltán a Prím Online-nak adott nyilatkozatát azzal zárta, sajnálja, hogy az informatikai tárca és a kormány továbbra is elődeivel foglalkozik, érdemi munka helyett kriminalizációt folytat.

Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium 2002-ben kezdeményezett vizsgálatot a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalnál (KEHI) a Miniszterelnöki Hivatal Informatikai Kormánybiztossága (IKB) által 2001 és 2002-ben kiírt pályázatokra vonatkozóan. A KEHI a vizsgálat során hiányosságokat tárt fel, és belső felülvizsgálatot kezdeményezett . Az IHM a felülvizsgálat befejezéséig 8 pályázat esetében a kifizetéseket fel is függesztette.

A KEHI 2002. decembere és 2003. júniusa között vizsgálta a költségvetési
szervek informatikai beruházásainak célszerűségét és hatékonyságát, különös
tekintettel a MeH Informatikai Kormánybiztossága 2002. évi kifizetéseinek
jogszerűségére vonatkozólag. A KEHI az IKB által kiírt 22 pályázat közül 11
szabályszerűségét vizsgálta, és közülük 10 esetében a vonatkozó jogszabályok
sorozatos megsértését állapította meg. A feltárt hiányosságokra hivatkozva a KEHI kezdeményezte az IKB jogutód Informatikai és Hírközlési Minisztériumnál az SZT-IS-3, SZT-IS-3/B, SZT-IS-4, SZT-IS-5, SZT-IS-8, SZT-IS-9, SZT-IS-16, SZT-IS-17 kódszámú pályázatok előkészítésének, lebonyolításának és szerződéskötéseik módjának felülvizsgálatát. Az IHM a KEHI által kezdeményezett felülvizsgálatot megkezdte, illetve a KEHI megállapításai alapján felszólította a Magyar Államkincstár Rt.-t a kifizetések további intézkedésig történő felfüggesztésére. A kifizetések a felülvizsgálat lezárta után, a vizsgálat eredményének figyelembevételével haladéktalanul folytatódnak. Az IHM július 24-én közölte: Négy IKB-s pályázat - 2003. júniusában felfüggesztett - kifizetéseinek újraindítását már kezdeményezte is a Magyar Államkincstár Rt.-nél.
Kulcsszavak: KEHI IKB IHM jog

Sony World Photography Awards 2024 – kihirdették a nyerteseket

A World Photography Organisation egy különleges gálaünnepségen Londonban kihirdette a Sony World Photography Awards 2024. évi nyerteseit. Az immár 17. éve megrendezett díjátadó ünnepség napjaink legjobb fotográfiai alkotásait mutatja be, valamint az elmúlt év legközkedveltebb képeit és történeteit díjazza. A győztes, döntős és shortlistre került képek április 19-től láthatók a Sony World Photography Awards 2024 kiállításon a londoni Somerset House-ban.

2024. április 19. 20:08

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

Megvannak a Sony World Photography Awards idei nyertesei

A World Photography Organisation egy különleges gálaünnepségen Londonban kihirdette a Sony World Photography Awards 2024. évi nyerteseit. Az immár 17. éve megrendezett díjátadó ünnepség napjaink legjobb fotográfiai alkotásait mutatja be, valamint az elmúlt év legközkedveltebb képeit és történeteit díjazza. A győztes, döntős és shortlistre került képek április 19-től láthatók a Sony World Photography Awards 2024 kiállításon a londoni Somerset House-ban.

2024. április 19. 17:44

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Ünnepel a Samsung Galaxy Team európai sportolói csapata

Már csak 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44 európai Team Galaxy versenyzőt támogat – olyan sportolókat, akik a játékok során országukat képviselik –, hogy az olimpián is kihozhassák magukból a bennük rejlő lehetőségeket. 

2024. április 19. 15:11

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09