Kecskeméten is megnyitotta márkaüzletét a Vodafone

Kovács Attila, 2003. szeptember 7. 19:39
A Vodafone arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy szeptember 5-én Kecskemét belvárosában nyitotta meg legújabb márkaüzletét, így ma már 19 ilyen kereskedelmi egysége van Magyarországon: 14 valamelyik megyeszékhelyen vagy nagyobb városban, míg öt a fővárosban.
A város szívében, a Kisfaludy utca 5. szám alatt található 65 négyzetméter vásárlóterületű üzlet öt értékesítési munkatárssal dolgozik, akik ügyfélszolgálati feladatokat is ellátnak, tehát az érdeklődők nem kizárólag vásárlással kapcsolatos kérdéseire is válaszolnak. Ezen kívül a márkabolt Bács-Kiskun megye szervizfelvételi pontjaként is működik. „Számunkra egy pillanatig sem volt kérdéses, hogy Kecskeméten nyissunk-e saját márkaüzletet, azonban meg kellett várnunk, hogy a legkedvezőbb körülmények között tegyük meg ezt. A Vodafone mindig is hangsúlyt helyezett minőségi szolgáltatásaira, így most is arra törekedtünk, hogy a város és vállalatunk hírnevéhez méltó, ügyfeleink igényeit kielégítő, színvonalas helyen kínálhassuk szolgáltatásainkat. A Kisfaludy utca 5 szám alatt található márkabolt valamennyi elvárásnak meg tud felelni, tehát minden feltétel adott ahhoz, hogy rövid idő alatt dinamikus fejlődést érjen el" – nyilatkozta a megnyitás alkalmából Németh Attila, a Vodafone kereskedelmi igazgatója.
Kulcsszavak: Vodafone-hu +céginfo

A Maserati bemutatja a GranCabrio Folgore-t

A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos kabrióját, a GranCabrio Folgore-t, melyet az úgynevezett „IT TURNS YOU ON” kampánnyal népszerűsítenek, az olasz művész, Damiano David szerepelésével. A modenai székhelyű márka fennállásának 110. évfordulóján a szigonyos márka ismertette ambiciózus céljait az elektromos átállás terén, valamint lerántotta a leplet TRIDENTE elektromos motorcsónakjáról is. 

2024. április 17. 20:01

Jövőbe mutató adatvizualizációs megoldások az SAP és az IFUA Horváth versenyén

Kihirdették az SAP Hungary és az IFUA Horváth adatvizualizációs versenyének nyerteseit. Ötven csapat mérte össze tudását az egyetemi és vállalati szférából. A versenyzőknek az SAP új döntéstámogató eszköze, az SAP Analytics Cloud (SAC) segítségével kellett a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által biztosított adatokból látványos és lényeges összefüggéseket bemutató adatelemzéseket készíteniük és prezentálniuk. 

2024. április 17. 19:55

Facility managementben erősít az ICON

Három kiemelkedő épülettel, két irodaházzal és egy logisztikai ingatlannal bővült az ICON Real Estate Management ingatlanüzemeltetési portfoliója. A BEM Irodaház, a D2 Szabadkikötő, és az ELTE egyik megújult ingatlanja nem csupán az építészeti megoldásaik tekintetében példaértékűek, de a fenntarthatóság és az energiahatékonyság terén is úttörő megoldásokat alkalmaznak.

2024. április 17. 18:09

TagScanner 6.1.17

Remek eszköz egy zenei gyűjtemény rendszerezéséhez és kezeléséhez. A beépített audiolejátszóval rendelkező program szerkeszti a legtöbb hangformátum címkéit. Fájlokat átnevezhet a címkékből származó információk alapján, importálhat címkeinformációkat fájlnevekből vagy más forrásokból, bármilyen szövegcserét és átalakítást végezhet a címkékben és fájlnevekben. Lejátszási listákat hozhat létre egy kattintással, és exportálhatja gyűjteményét HTML-be, Excelbe vagy bármely felhasználó által meghatározott formátumba.

2024. április 17. 17:39

Subtitle Workshop 6.2.10

A számos különleges funkcióval ellátott, helyesírás-ellenőrzőt is tartalmazó programot filmfeliratok szerkesztésére használhatjuk. A meglévő feliratokon kívül újak létrehozását is támogatja az alkalmazás.

2024. április 17. 17:35

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09