Westel: Mobil beszélgetések már 10 forintnál alacsonyabb percdíjjal

forrás Prim Online, 2003. szeptember 15. 16:41

A Westel október 1-től havidíjas ügyfeleinek elérhetővé teszi, hogy a számlázás megválasztásával maguk döntsenek arról, milyen percdíjakkal telefonálnak. A percalapú számlázás választásával, a 25 százalékos kedvezménynek köszönhetően az előfizetéses westelesek 28 forintnál kisebb percdíjat is elérhetnek csúcsidőben, az éjszakai bruttó 9,4 forintos hálózaton belüli percdíj pedig a legkedvezőbb a piacon jelenleg elérhető ajánlatok között.
A legnagyobb hazai mobilcég több százezer havidíjas ügyfelének kedvezve október 1-től elérhetővé teszi, hogy a számlázási mód megválasztásával a belföldi előfizetőket és a hangpostát 25 százalékkal alacsonyabb percdíjakkal hívhassák. A meglévő díjcsomagok tehát változatlanul kérhetők és elérhetők, azonban azok jelentősen kedvezőbb percalapú, 25 százalékos díjkedvezményt kínáló változatai is igényelhetők majd.

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a percalapú megoldást választva a Westel 400-as díjcsomagot használók 25 százalékos kedvezménnyel csúcsidőben 27,2, csúcsidőn kívül 19,7 forintos percdíjjal telefonálhatnak hálózaton belül és más mobilhálózatok ügyfelei csúcsidőben 42,2, csúcsidőn kívül mindössze 30 forintért érhetők el. A hálózaton belüli, csúcsidőn kívüli percdíjak ráadásul a Társalgó, Szervusz, a Westel 100, Westel 200, Westel 300 és Westel 400 díjcsomag esetében sem haladják meg a 21 forintot!

Társalgó, Szervusz: alacsony havidíj, rövid csúcsidő, nagyon alacsony csúcsidőn kívüli percdíjak

A választható percdíjas változatban a Társalgó és Szervusz díjcsomagok a hazai előfizetéses ajánlatok között legrövidebb csúcsidővel, már 16 óra után 21 forintnál kisebb hálózaton belüli és bruttó 28 forintnál alacsonyabb, vezetékes hálózatba irányuló hívásdíjat kínálnak. A két díjcsomag alacsony és fele részben lebeszélhető havidíjában (Társalgó 1875 Ft, Szervusz 2500 Ft) foglalt Te+Én kedvezménnyel ráadásul egy választott westeles szám további 30 százalékkal olcsóbban, csúcsidőn kívül közel 15, éjszaka 7 forintnál kisebb percdíjjal hívható.

ZöldZóna: az ország 94 százalékán egész nap alacsony díjak alacsony havidíjjal

A hazai mobilszolgáltatók között egyedül a Westelnél elérhető, az időzónák mellett a tartózkodási helyet is figyelembe vevő ZöldZóna az ország 94 százalékán rendkívül előnyös tarifát biztosít. Mindössze 2875 forintos, 50 százalékban lebeszélhető havidíj mellett, a percalapú csomag 25 százalékos kedvezményével csúcsidőben hálózaton belül 28,1, vezetékes hálózatba 32,8, más mobilhálózatba 46,9 forintos percdíjak érhetők el és a csúcsidőn kívüli legmagasabb percdíj sem több 33 forintnál. A Westel előfizetések előnyei közé tartozik, hogy a hálózaton belüli és vezetékes irányú hívások továbbra is kedvezőbbek és a hangpostán hagyott üzenetek meghallgatása 16 óra után ingyenes. Az SMS-csomagokkal a rövid szöveges üzenetek díjai jelentősen kisebbek, az SMS-csomag 80 például 19 forint alatti SMS díjat kínál. A percdíjcsökkentés minden, a díjszabásban elérhető és jelenleg választható, egyedi előfizetői csomag esetén igényelhető, azaz az Aranytárskártyás díjcsomagokra is érvényes. Az Aranytárskártyás csomagokban az elérhető alacsony percdíjak mellett a havidíj teljes egészében lebeszélhető!
Kulcsszavak: Westel MTR mobilszolg

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

A tervezői gondolkodás eszközeivel alakítják a holnapot a Samsung és az EdisonKids kihívásának diákcsapatai

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 14:07

A Philips Monitors E1 terméksorozat három új, többcélú modellel bővül

A Philips Monitors E1 sorozata ebben a hónapban három új modellel bővül. Az irodai felhasználók és távmunkában dolgozók számára szükséges összes alapvető funkcióval ellátott új modellek segítenek a felhasználóknak a kapcsolattartásban és növelik a termelékenységüket, mindezt versenyképes áron. 

2024. március 28. 13:27

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05