Az Intel Grantsdale után jön a Lakeport

Tóth Kristóf, 2003. szeptember 21. 09:24

Habár az Intel csak valamikor a jövő év második negyedévében tervezi
bemutatni egyik legújabb, jelenleg Grantsdale fejlesztési kódnevet
viselő alaplapi chipkészletét, ezen újdonság technikai részletei
legnagyobb részt már most is ismeretesek. Ezen túlmenően immár a
Grantsdale utódjáról, a Lakeportról is van némi információnk, így
például tudni lehet, hogy az Intel ezen új chipsete valamikor a 2005-ös
esztendő közepén fog bemutatkozni.
Az említett két alaplapi chipkészlet az Intel úgynevezett Stable Image projektje keretein belül fog forgalomba kerülni, mely projekt lényege, hogy a chipgyártó az asztali számítógépek piaci szegmensében évente csak egy új platformot jelent be, ami a vállalat szerint mind az Intel partnerei, mind a felhasználók számára ideális. Ennek értelmében 2004 a Grantsdale, 2005 a Lakeport, 2006 pedig egy még ezeknél is újabb Intel chipset éve lesz.

Szakértők szerint a jövőre érkező Grantsdale az évtized egyik legizgalmasabb chipkészlete lesz, hiszen számos olyan új technológiai megoldást vonultat fel, melyekkel korábban nem találkozhattunk. Itt kell említést tennünk arról, hogy a Grantsdale támogatni fogja a PCI Express technológiát, a második generációs DDR memóriákat, valamint a Socket T (LGA775) tokozású legújabb mikroprocesszorokat.

A Lakeportról tudni lehet, hogy nagymértékben a Grantsdale-re fog épülni, ám a kisebb-nagyobb fejlesztéseknek köszönhetően teljesítménye nagyobb lesz, mint az elődé. A Lakeport egyébként két különböző verzióban fog forgalomba kerülni, a Lakeport-G integrált grafikus vezérlővel ellátott, a Lakeport-P pedig egy hagyományos diszkrét chipset lesz. Mindkét Lakeport chipkészlet támogatni fogja a 800 MHz-es, 1066 MHz-es, illetve 1333 MHz-es (Quad Pumped Bus) rendszerbusz frekvenciájú Socket T processzorokat, valamint a 667 MHz-es DDR-II memóriákat. A várhatóan 2005-ben debütáló, 1333 MHz-es rendszerbuszú új Intel processzorok számára egyébként pont ideális sávszélességet fognak biztosítani a kétcsatornás konfigurációban működő PC2-5300-as (667 MHz-es DDR-II) memóriák. A Lakeport mind a 0,09 mikronos, mind a 0,065 mikronos csíkszélességű, Prescott utód Tejas chipeket támogatni fogja.
Kulcsszavak: Intel chipkészlet

Nem érdemes otthon őrizgetni a régi mobilokat

Bár látható javulás, a magyarok több mint fele még mindig otthon tárolja használaton kívüli, régi mobiltelefonját – derült ki a Yettel legutóbbi országos, reprezentatív kutatásából. A milliónyi fiókban heverő mobilkészülékből rengeteg értékes anyag újra felhasználható lenne, miközben a bennük lévő akkumulátor évek alatt akár tűzveszélyessé is válhat. Most a használt mobilok akár 30 000 Ft-ot is érhetnek a Yettelnél.

2024. április 19. 11:50

Világdöntőben az ELTE programozói

A kontinensviadal bronzérmeseként az Informatikai Kar csapata képviselheti hazánkat az ICPC programozói versenyen 2024 szeptemberében Kazahsztánban.

2024. április 19. 09:44

Hol van a használt mobilok legjobb helye?

Bár látható javulás, a magyarok több mint fele még mindig otthon tárolja használaton kívüli, régi mobiltelefonját – derült ki a Yettel legutóbbi országos, reprezentatív kutatásából. A milliónyi fiókban heverő mobilkészülékből rengeteg értékes anyag újra felhasználható lenne, miközben a bennük lévő akkumulátor évek alatt akár tűzveszélyessé is válhat. Most a használt mobilok akár 30 000 Ft-ot is érhetnek a Yettelnél.

2024. április 18. 21:15

Lányok Napja az ELTE Informatikai Karán

Az ELTE Informatikai Kar ismét szeretettel várja az érdeklődőket a Lányok Napjára, ahol bemutatják, milyen izgalmas és kreatív feladatok várnak a jövő informatikusaira, és miért érdemes lányként ezt a pályát választani.

2024. április 18. 19:41

Ezek a legújabb trendek a használtautó-piacon

A 2023-as év konszolidációt hozott a használtautó-piacon, de a recesszió és az infláció szele érezhető a szegmensben. A vásárlók tudatosabbak, a bizalmatlanság viszont továbbra is erős és gyakran indokolt. Mit hozhat a jövő, és hogyan vásárolnak a magyarok használt autót 2024-ben? 

2024. április 18. 19:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09