Közelebb kerül egymáshoz a BIOS és a Windows

Tóth Kristóf, 2003. október 7. 21:16

A Microsoft kiterjesztette együttműködését a BIOS-ok fejlesztésével
foglalkozó Phoenix Technologies-szel, ugyanis a redmondi óriásvállalat
nem titkoltan sokkal közelebb szeretné hozni egymáshoz a PC-k egyik
legfontosabb elemét, a BIOS-t, valamint a Windows operációs rendszert.
Az egymással együttműködési szerződést kötött felek elmondták, hogy a közös fejlesztőmunka eredményeképp a közeljövő személyi számítógépei minden korábbinál egyszerűbbek és sokkal megbízhatóbbak lesznek. A közös tervek közé tartozik többek közt a DRM (Digital Rights Management) technológiák operációs rendszer, valamint hardver szintű megvalósítása. Ismeretes, hogy a DRM megoldások révén a szellemi tulajdonok birtokosai bizonyos korlátok közé szoríthatják, hogy a felhasználók milyen szoftvereket, illetve digitális tartalmakat használhatnak.

A bejelentés kapcsán szó esett a CSS-ről (Core System Software), mely nem más mint egy a Phoenix Technologies által fejlesztett következő generációs BIOS (Basic Input/Output System). A CSS technológia minden eddiginél szorosabb integrációt tesz lehetővé az operációs rendszer, valamint a hardvereszközök között, így például segítségével a rendszergazdák akár távolról is könnyedén figyelemmel kísérhetik a rájuk bízott számítógépek hardveres jellemzőit.

A Microsoft munkatársai hangsúlyozták, hogy az új generációs BIOS-oknak egyszerűbbé és egyben sokkal megbízhatóbbá kell tenniük a személyi számítógépeket. A BIOS-t illetően olyan alapvető változtatásokat kell végrehajtani, melyek révén az asztali számítógépek, a szerver-rendszerek és a hordozható számítógépek is könnyebben üzembe helyezhetők, illetve kezelhetők lesznek - nyilatkozta Tom Phillips, a Microsoft Windows Hardware részlegének vezérigazgatója, majd hozzátette, hogy a Phoenix Technologies előrehaladott fejlesztéseket folytat az üggyel kapcsolatban. Phillips elmondta, hogy a Microsoft a Windows-os DRM szolgáltatásokat a korábban Palladium kódnevet viselt NGSCB-n (Next Generation Secure Computing Base) keresztül kívánja összeházasítani a hardveres megoldásokkal.
Kulcsszavak: Microsoft Windows Phoenix BIOS

Megjelent a világ első unalmas telefonja

A Heineken a street kultúra ízlésformálójával, a Bodegával együttműködve bemutatta a Human Mobile Devices (HMD) által gyártott "The Boring Phone" készüléket.

2024. április 18. 13:15

A Sony bemutatja a BRAVIA Theatre vadonatúj otthoni audio termékcsaládját

A Sony megújítja BRAVIA márkáját, hogy gazdagítsa az otthoni filmnézést és moziélményt. A streaming szolgáltatások elterjedésével egyre népszerűbbé vált a kényelmes otthoni filmnézés. A Sony széles termékválasztékát, például a digitális mozifilmes kamerákat, professzionális monitorokat és professzionális fejhallgatókat a filmgyártás szakemberei széles körben használják, így a vállalat mélyre hatóan ismeri a moziipart, valamint a filmkészítők és tartalomkészítők törekvéseit. 

2024. április 18. 11:40

Kerti bolt: az eMAG új, online üzlet az üzletben koncepciója több mint 100 ezer termékkel

Kerti bolt néven az eMAG új, bolt a boltban online koncepcióját indította útjára a webáruházában, amely mintegy 100 ezer-féle kertészeti terméket kínál, és kényelmesebb böngészési élményt nyújt e kategória termékei között. Értékesítési statisztikái szerint egy átlagos magyar vásárló átlagosan mintegy 24.000 forintot költ online vásárolt kertészeti termékekre – a legtöbb ilyen terméket május hónapban értékesíti a cég.

2024. április 18. 09:59

Pörgesd fel az életed a Heineken, a HMD és a Bodega új "unalmas" telefonjával

A Heineken a street kultúra ízlésformálójával, a Bodegával együttműködve bemutatta a Human Mobile Devices (HMD) által gyártott "The Boring Phone" készüléket.

2024. április 18. 09:54

A Sony tovább gazdagítja az otthoni moziélményt

A Sony megújítja BRAVIA márkáját, hogy gazdagítsa az otthoni filmnézést és moziélményt. A streaming szolgáltatások elterjedésével egyre népszerűbbé vált a kényelmes otthoni filmnézés. A Sony széles termékválasztékát, például a digitális mozifilmes kamerákat, professzionális monitorokat és professzionális fejhallgatókat a filmgyártás szakemberei széles körben használják, így a vállalat mélyre hatóan ismeri a moziipart, valamint a filmkészítők és tartalomkészítők törekvéseit. 

2024. április 18. 08:28

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09