Az Elektronikus Hírközlési Törvénytől igazi versenyt vár az Elender-főnök

Szalay Dániel, 2003. október 8. 14:58

Jelenleg a Matáv diktálja a feltételeket az ADSL-piacon. Kedvezőbb
konstrukciókat biztosít a tulajdonában lévő Axelero Rt.-nek, és ezzel a
piac többi szereplőjét lehetetlen helyzetbe hozza – ezt Kóka János, az
Elender Üzleti Kommunikációs és Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója
mondta szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. A cégvezető úgy látja, ha
az informatikai tárca által kidolgozott formában fogadja el az
Országgyűlés a hírközlési törvényt, az végre tényleg meghozhatja az
igazi piaci versenyt.
Kóka János a délelőtti tájékoztatón ismertette az Elender Üzleti Kommunikációs Kft. pénzügyi eredményeit, várakozásait is. Mint mondta, a vállalat az idei évben idáig - három negyedév alatt - nettó 3,6 milliárd forint árbevételt ért el. Ez az összeg az év végére 5 milliárd forint lehet – említette Kóka -, amely azonban kevesebb a tavalyihoz képest. Az Elender bevételeinek jelenleg mintegy 50 százaléka a Sulinet hálózattal kapcsolatos feladataikból adódik, ennek mértéke azonban csökkenőben van.

Az internetvállalat vezetője kifejtette, a bérelt vonalak számának növekedése lelassult, ráadásul jelentős árcsökkentést kellett végrehajtani: ma már lényegesen olcsóbban lehet hozzájutni bérelt vonalhoz, mint régen. A hangsúly ezért egyre inkább az egyéb értéknövelt szolgáltatásokra tevődik át az Elendernél, például alkalmazásfejlesztésre, tanácsadásra, hostingra, vírus- és spamszűrésre, központi mentési szolgáltatásokra. Kóka János elmondása szerint rendkívül népszerűek a biztonsági megoldásaik. A cég egyébként 750 bérelt vonalas előfizetővel és 43 hosting ügyféllel rendelkezik. Viszont a cég sikertelenül próbálkozott idáig az ADSL-piacon. Az Elender mindössze kétezer ADSL előfizetőt tudhat magáénak, amit Kóka János a kedvezőtlen piaci feltételekkel indokolt.

Az ügyvezető sajnálatosnak nevezte, hogy jelenleg egy külföldi tulajdonú cég, a Matáv gazdasági érdekeinek van az ország informatikai fejlettsége alárendelve. Példaként említette, hogy a távközlési cég bármikor az ADSL viszonteladói árát egyik pillanatról a másikra duplájára növelheti, ahogy annak idején a Mindenkinek csomagot is megszüntette, amikor a német anyavállalat gazdasági mutatói kedvezőtlen irányba fordultak. Jelenleg a Matáv az ADSL-piacon monopol helyzetben van, ő diktálja a feltételeket, a cég mondja meg, hogy milyen DSLAM egységeket lehet az ADSL-központban elhelyezni, és például bizonyos szolgáltatások bevezetését (VDSL) egész egyszerűen nem engedélyezi – tette hozzá. Sérelmezte Kóka János, hogy a Matáv tulajdonban lévő Axelero Rt. a Matáv viszonteladói árainál alacsonyabban, szerinte „árprés"-technikával árulhatja internetszolgáltatását, és ezzel a piac többi szereplőjével szemben jogosulatlan előnyre tesz szert az ügyfelekért vívott árharcban.

Kóka János „kiválóan előkészített"-nek nevezte az Informatikai és Hírközlési Minisztérium által kidolgozott Elektronikus Hírközlési Törvényt (EHT), amit szerinte - ha az Országgyűlés a tervezetthez hasonló formában fogad el-, „végre tényleg elindulhat a normális verseny Magyarországon", már csak azért is, mert a törvény szankciókat helyez kilátásba a hasonló „árpréstechnikák" ellen. Az EHT minden szempontból megfelel az európai uniós elvárásoknak. Az EHT elfogadása után várhatóan bővülnek majd az elérhető szolgáltatások, az árak pedig jóval kedvezőbbek lehetnek – húzta alá.

Az ügyvezető megemlítette még, hogy az év hátralévő időszakában különleges akciót indít az Elender, melytől – mint újságírói kérdésre válaszolva elmondta – körülbelül 1000 új ügyfelet várnak. Az akció ideje alatt 0 Ft-ért lehet előfizetni ADSL-re, és év végéig elengedik a havi díjat is. Januártól pedig átlagosan 20 százalékkal csökkennek az ADSL-csomagok árai. Ezenfelül az új ügyfeleknek 1 évig működő, teljes értékű Panda vírusölő szoftvert is ingyen adnak. A már meglévő ügyfelek elégedettségének növelése és az e-mailben érkező vírusok elkerülése érdekében a központi levelező rendszert is vírusvédelmi megoldással látták el.

Kóka János végül az index.hu portált működtető index.hu Rt.-ről mondott néhány érdekes adatot. (2002 áprilisa óta Kóka az index.hu Rt. igazgatóságának is tagja.) Megfogalmazása szerint az Index „gazdasági sikersztorivá" vált, a négyéves részvénytársaság eléri az idei évre előirányzott 450 millió forintos árbevételt, és az üzleti tervekben szereplő 50 millió forint nyereséget is kitermeli a tartalomszolgáltató cég.

A Sony 4 győzelmet ünnepel a 2024-es TIPA Awardson

A Sony büszkén jelenti be, hogy a nagyhírű Technical Image Press Association ismét négy TIPA-díjjal ismerte el a Sony teljesítményét és innovációját. Idén a Sony többek között a "LEGJOBB PROFESSZIONÁLISABB HYBRID KAMERA" elismerést kapta az Alpha 9 III és a "LEGJOBB APS-C EXPERT KAMERA" címet az Alpha 6700 számára.

2024. április 20. 13:14

Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival

Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra. A következő hónapokban az ország számos pontját érintik majd, hogy frissítsék a városok, utak és autópályák nézetét a Google Térképen.

2024. április 20. 09:49

Díjazták a Sony innovációit

A Sony büszkén jelenti be, hogy a nagyhírű Technical Image Press Association ismét négy TIPA-díjjal ismerte el a Sony teljesítményét és innovációját. Idén a Sony többek között a "LEGJOBB PROFESSZIONÁLISABB HYBRID KAMERA" elismerést kapta az Alpha 9 III és a "LEGJOBB APS-C EXPERT KAMERA" címet az Alpha 6700 számára.

2024. április 20. 08:54

Sony World Photography Awards 2024 – kihirdették a nyerteseket

A World Photography Organisation egy különleges gálaünnepségen Londonban kihirdette a Sony World Photography Awards 2024. évi nyerteseit. Az immár 17. éve megrendezett díjátadó ünnepség napjaink legjobb fotográfiai alkotásait mutatja be, valamint az elmúlt év legközkedveltebb képeit és történeteit díjazza. A győztes, döntős és shortlistre került képek április 19-től láthatók a Sony World Photography Awards 2024 kiállításon a londoni Somerset House-ban.

2024. április 19. 20:08

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50