Két év után újra nyereséges a Sony Ericsson

Tóth Kristóf, 2003. október 17. 09:13

A Sony Ericsson Mobile Communications AB harmadik negyedéves pénzügyi bejelentése szerint, mely szeptember 30-án készült el, a cégnek hosszú idők óta újra sikerült elérnie a nyereségességet. A cégnek mindebben az új kamerás mobiltelefonok iránti kereslet jelentős növekedése is segített.
A harmadik pénzügyi negyedévben a cég 7,1 millió mobiltelefont szállított le, ez pedig 42 százalékkal haladja meg a cég 2002 harmadik negyedéves forgalmát. A cég eladási forgalma 50 százalékkal több, mint az előző évben. Mindezt alátámasztandó a cég eladásai a GSM területen 73 százalékkal, ezen belül csak Japánban 130 százalékkal nőttek. A cég a mind inkább növekvő fejlettségű mobiltelefonjainak tudja be a fejlődést, a nagy tudású telefonoknak, mint például a T610 vagy a P800. A hálózati profit ebben a negyedévben elérte a 62 millió eurót, amely a múlt negyedévben még 88 milliós veszteség volt.

A cég természetesen továbbra is nyereségesnek tervez maradni, amelyet a 2003 második féléves kimutatások is alátámasztanak. A legfőbb stratégiai változásokat illetően a cég a jövőben többet fog koncentrálni például az olcsó mobiltelefonok eladásaira. Egy Sony Ericsson mobiltelefon aktuális átlagos ára például 184 euró körül mozog, és jóval nagyobb az ipar többi résztvevőjének átlagos mobiltelefonárainál. Ezenkívül természetesen az új termékekre és szolgáltatásokra is odafigyel továbbra is. Ilyen például az új Z200-as stílustelefonja vagy a Z600-as professzionális telefon, valamint a T230 belépőszintű. "Nagyon jó visszhangja volt ezen új termékeinknek a vásárlók felől" - mondta el Katsumi Ihara, a Sony Ericsson elnöke. Idetartozik a nem olyan régen bejelentett broadcast támogatást is, amellyel a cég a Cartoon Network adót is elérhetővé teszi az ezt támogató mobiltelefonjaira.
Kulcsszavak: Sony Ericsson mobiltelefon

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05