Három új rendszer a szuperszámítógép top 10-ben

Tóth Kristóf, 2003. november 16. 21:57
A vasárnap bejelentett szuperszámítógép top 500-as lista első 10 helyén három új rendszer is található, kettő ráadásul olyan processzorra épül, amely korábban nem szerepelt a listán: IBM PowerPC 970 és AMD Opteron.
Az IBM PowerPC 970-es processzorai egy 5,2 millió dolláros, mintegy 1100 chipet tartalmazó szuperszámítógéppel jelentek meg a top 500-as listán. Az "X" (Big Mac) elnevezésű rendszer 10,3 billió műveletet hajt végre másodpercenként (10,3 teraflops), és ezzel a világ harmadik leggyorsabb számítógépe. Az 1100 processzorból álló óriást a Virginia Polytechnic Institute and State University műszaki főiskola és egyetem kutatói építették meg.

A Los Alamos National Laboratory számára összeállított AMD Opteron alapú szuperszámítógép 2816 processzorával 8 teraflops teljesítményre képes, és a Linux Networx kitartó munkájának eredménye.

Az első két helyen továbbra is az NEC (Nippon Electric Corp.) Earth Simulator, valamint a Hewlett-Packard ASCI Q áll 35,6, illetőleg 13,8 teraflops teljesítménnyel.

A szuperszámítógépek félévente kiadott, top 500-as listát egyébként a Mannheimi Egyetem, a Tennessee Egyetem, valamint a Lawrence Berkeley Nemzeti Laboratórium állítja össze. A lista készítői szerint az 500 leggyorsabb szuperszámítógép teljesítménye 4 évente a tízszeresére nő. Az 1 teraflops teljesítményt 1993-ban sikerült elérni, a 10 teraflopsos álomhatárt pedig 1997-ben érték el a rendszerek. 2001-re az első 500 rendszer teljesítménye több mint 100 teraflops volt, 2005-re pedig az 1 petaflopst is elérik a megoldások. 2005-re 1 teraflops alatti rendszer fel sem kerül majd az 500-as listára, vagyis a jelenlegi számítógépek közül legfeljebb 131 lehet majd a 2005-ös listán.

A legtöbb rendszerrel jelenleg a Hewlett-Packard szerepel a listán. A HP 165 szuperszámítógépe mellett az IBM-nek 159 rendszere van a top 500-ban.

Hardver ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Philips Monitors E1 terméksorozat három új, többcélú modellel bővül

A Philips Monitors E1 sorozata ebben a hónapban három új modellel bővül. Az irodai felhasználók és távmunkában dolgozók számára szükséges összes alapvető funkcióval ellátott új modellek segítenek a felhasználóknak a kapcsolattartásban és növelik a termelékenységüket, mindezt versenyképes áron. 

2024. március 28. 13:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05