A Samsung az élre tör

Tóth Kristóf, 2003. november 30. 21:59
A dél-koreai elektronikai óriás nem mást tűzött ki céljául, mint hogy megszerezze a mobiltelefon piac vezető helyét. A társaság úgy véli, 2010-re magamögé utasítja a piacvezető finn Nokiát.

Mint Lee Kunhee, a Samsung Electronics vezérigazgatója elmondta, a dél-koreai társaság 2010-re a világ első számú mobiltelefon-gyártója lesz, megelőzve ezzel a Nokiát is. Kunhee szerint a társaság jelenleg is igen jó úton halad ezen cél felé, hiszen az idei évben is mintegy 2,5 millió készülékkel többet tudott eladni, mint az előzetesen várt mennyiség. 2010-re a cég éves szinten hozzávetőleg 25 milliárd dollár bevételt fog termelni a mobiltelefon üzletágban.

A vezető úgy véli, a Samsung előnyt tud kovácsolni abból, hogy a Nokiánál szorosabb kapcsolatban áll bizonyos nagy mobilszolgáltatókkal, amelyek jelentős befolyással bírnak a vezető mobilpiacokon. A világ legnagyobb mobilszolgáltatói közül az utóbbi időben több cég, köztük a brit Vodafone Group is lépéseket tett a Nokia piaci uralmának megtörése érdekében.

Miközben a Vodafone a Sharppal és a Samsunggal együtt igyekszik beindítani 3G szolgáltatásait, a dél-koreai óriáscég mobilpiaci részesedése az elmúlt egy évben 9,8 százalékról 11,2 százalékra emelkedett. A Nokia azonban még így is meglehetősen távoli célnak tűnik a maga 34 százalékos részesedésével. A finn óriás ráadásul néhány éven belül a mobilpiac 40 százalékát szeretné uralni.

A társaság vezetői egyébként óriási erőket mozgósítottak a kitűzött cél elérése érdekében, és a cég a közelmúltban is számos új készüléket adott ki piaci részesedésének növelése érdekében.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09