Prim Hírek

A tájékoztatón megjelent jogtisztító "éltanuló" cégnek, a Vegyépszernek a képviselőjével, Sánta Lászlóval beszélgetve kiderült, hogy igen sok telephely és nagyszámú gép szoftverellátásával küszködve, a tisztességesen karbantartott nyilvántartásaik alapján, tényleg sikerült gyors eredményt felmutatniuk (joggal rászolgáltak a sajtóanyagbeli kiemelésre). A törekvéseik sikerét azonban gyorsan elronthatják a munkatársak korai időkben megszerzett jogai, mert azokkal a jelek szerint lazán bánnak. És most a továbbiakban el is felejthetjük a Vegyépszert, mert a probléma általánosnak tűnik.

Kezdetben, gyakorlatilag minden eszköz gazdája, amíg nem volt hálózat, megszokta, hogy magad, uram, ha szolgád nincs jeligére, saját maga tartsa karban a gépét. Így, a maga gazdájaként, mindent megszerzett, amit csak ki tudott harcolni. Tipikusan, egyenesen a főkönyvelőtől.

Ha nem értett hozzá, az régen rossz, mert akkor rendszerint csak kínszenvedések árán tudta elérni, hogy normális munkakörnyezete legyen. Udvarolni kellett a helyi hatalmasságnak, a rendszergazdának (vagy inkább a fő okosnak - tipikusan a különbejáratú kis szemétdombján kapirgáló Clipper programozónak). Aki aztán úri kénye-kedve szerint osztogatott profi újabb vagy régebbi vacak eszközöket és szoftverváltozatokat. A rövidebbet nyilván a szelíd hangú beosztottak húzták. Jóval ócskább eszközökkel kellett végezni a munkájukat. Kizárt, hogy ilyenkor az eredmény egyenszilárdságú legyen. Erre aligha lehet építeni minőségbiztosítást.

A profik, persze, lényegében rendszergazdajogokkal dolgoztak folyton. Amikor megjött a hálózati kor, a hálózati rendszergazdák ezernyi, jobbára félművelt, helyi rendszergazdácskával találták szembe magukat, akik a "megszerzett" jogaikért, persze, foggal-körömmel harcoltak.

Különösen sok telephelyes környezetben reménytelen megvívni a harcot ennyi, érdekeit többnyire a főnöki szinteken is védeni tudó, szemétdombi kiskakassal. Nem lehet elérni, hogy mindenütt ugyanazok a szoftverek legyenek a gépekben. Egy adott gépen lényegében csak az tud normálisan dolgozni, aki einstandolta. Másokat legföljebb megtűr. Ha egy gép kiesik, a munkát nem lehet másik gépen megoldani, mert ezt ezernyi eltérés akadályozza. Mellesleg, oda sem engedik rá a kollégát, mert még leragasztja a csatarászásával a billentyűket, és még ezernyi más kifogás jön. Hűha!

Vannak persze olyan nagyobb cégek, ahol az összes régi eszköz gyökeres kidobásával el tudták érni, hogy a helyi kiskakasok terepe megszűnjön (miután a szemétdombjaikat kikukázták alóluk). A kiskakasok rendszerint kotkodálva szétrepültek, de legalább létre lehetett hozni egy konzisztens informatikai infrastruktúrát. Amelyben a hálózati rendszergazdák az urak, és az összes gépen csak az általuk előírt házirend szerint lehet dolgozni. A munkákat végre az azonos házirenddel beállított gépeken egyformán el lehet végezni. Több száz gépes konfigurációkban azonban ezeknek a hálózatgazdá(k)nak sem kis erőfeszítésükbe telik, hogy minden gépben minden eszköz ott legyen. Ebben leginkább a diszkklónozó szoftverek segítenek nekik. Ha azonban a mintarendszerben hiba marad, akkor javítás után jön az újratelepítés őrülete, több száz gépen. Rendszerint adatvesztésekkel frusztrálva a munkatársakat. És akkor még nem beszéltünk az éjjeli telefonokról meg a taxikról.

Na, az ilyen hálózatgazdák még csak-csak szerencsések voltak. Jellegzetesen valami multinacionális cég hazai leányvállalatánál, mert nekik a régi teljes kidobása, sőt a meglévők hasonlóan drasztikus pár évenkénti felújítása nem volt pénzkérdés. Nem ez a helyzet a hazai olyan közepes méretű cégekkel, amelyek ráadásul kis szatócsüzletekből ragadtak össze. Az összeadott tőkéjük sem volt elég egy teljes informatikai rekonstrukcióhoz, pedig a hatékony működés épp ezt kívánta volna. Rendszerint közös telephelyre sem futja, nemhogy az eszközpark gyökeres megújítására. Ha mégis, akkor is összetalálkozik a hálózatgazda az egyes telephelyek, olykor már profi, rendszergazdáival. Kialakulhat a kakasviadal a jogokért. És ennek a kárát a munka és a cég szolgáltatásának a színvonala bánja. Ez az igazi baj!

Hogy minőségbiztosítás itt sem érhető el, az nyilvánvaló, a híres hálózati korszak eredményeinek a használatával sem. Van-e erre gyógyír? Igen! De a megszerzett provinciális jogok megnyirbálásától most már végképp nem lehet eltekinteni. Az engedmény, az európai uniós csatlakozás Damoklész kardjával a fejünk fölött, cégek tömegeinek a bukásával járhat. A versenyben csak szilárd informatikai infrastruktúrával lehet talpon maradni. Ez nem olcsó poénos károgás, hanem hatékony tetteket követelő figyelmeztetés.