A 2003-ban legjobb, magyar infokommunikációs projektmenedzser kerestetik

2004. január 30-ig lehet pályázni az Év menedzsere díjra

forrás Prim Online, 2003. december 13. 11:15
Az első ízben 1998-ban, és azóta évente megrendezésre kerülő Távközlési és Informatikai Projektmenedzsment Fórumhoz kapcsolódóan 2001-től kiírásra kerül "AZ ÉV PROJEKT MENEDZSERE" díj, melynek célja a magyarországi infokommunikációs projektmenedzsment szakma legkiemelkedőbb képviselőjének elismerésével felhívni a figyelmet a projektmenedzseri tudás jelentőségére, a kiemelkedő projektek - akár az egész ágazatra kiható - eredményeire. Pályázni már lezárult projekttel lehet. A díj az adott cég számára is elismerés, hiszen a sikeres projektben a vállalati szintű, kiemelkedő projektvezetési képesség is testet ölt, amely a nagy értékű beruházásoknál különösen fontos az ügyfeleknek.

A díjat a Fórum szervező bizottságából alakult zsűri adományozza a pályázatban kiírt bírálati szempontok alapján. A szervezőbizottság elnöke, dr. Prónay Gábor vezette zsűriben, az infokommunikáció meghatározó vállalatainak menedzserei mellett, egyetemi professzorok és államigazgatási intézmények vezetői, valamint a szervezésben segítséget nyújtó szakmai szervezetek (FŐVOSZ, IVSZ, PMI Hungary, PMSZ) képviselői vesznek részt.

Az először 2001-ben kiírt pályázatot Deményné Kertész Krisztina (BM Központi Nyilvántartó és Választási Hivatal hivatalvezető helyettese) nyerte az országos Okmányiroda Projekt vezetéséért. A projekt az okmányrendszer (személyazonosító, vállalkozói engedély, forgalmi- és vezetői engedély, gépjármű felelősségbiztosítás, stb.) korszerűsítésével párhuzamosan 279 okmányiroda felállítását végezte el (hálózati infrastruktúrával, önkormányzati dolgozók kiképzésével). A projekt sikeresen befejeződött és azóta is zavartalanul működik az állampolgárok korszerű okmányokkal való ellátása (évi 7 millió okmány készítése, 10-12 millió ügyfél kiszolgálása).

2002-ben Wittmann György tanácsadó - az OTP Bank és az OTP szlovák bankjának (Banka Slovensko) IT rendszerét integráló projekt sikeres vezetésével - nyerte el a díjat. A projekt 5 hónapja alatt elvégzett jelentős fejlesztések eredményeképpen valósult meg a szlovák banknak az OTP bankcsoportba történő integrálása (munkafolyamat átszervezéssel, szervezeti átalakításokkal, biztonságot növelő működési eljárás rendek, szabályzatok bevezetésével, támogató alkalmazások integrálásával, új banki szolgáltatások bevezetésével.)

A mindenkori díjazottak felkérést kapnak a PM Fórum nyitó előadásának megtartására, ahol is kifejthetik a projektmenedzsmentről vallott nézeteiket a mintegy száz vállalat több mint 200 szakembere előtt. A díj átadására minden alkalommal a Fórum zárófogadásán kerül sor.

A pályázat részletes követelményei a HTE WEB oldalán (www.hte.hu ) tekinthetők meg. A pályázatok leadási határideje : 2004. január 30. Eredményhirdetésre a 7. Távközlési és Informatikai Projekt menedzsment Fórumon 2004. április 22-én kerül sor a Margitszigeti Thermal Hotelben.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Májusban indul az első SMP Marketing Masters kurzus!

A Magyar Marketing Szövetség elhozza a hazai szakemberek és marketingtevékenységet végzők számára a legszínvonalasabb stratégiai, kreatív, digitális, illetve technológiai tudásbővítő kurzusokat. Az SMP Masters magyar nyelvű, programsorozat összesen 5, egyenként 2 napos tematikus kurzusból áll.

2024. április 16. 11:41

Közel félmillió e-töltőpontra is szüksége lehet Franciaországnak néhány éven belül

A becslések szerint 2030-ra Franciaországban legalább 330 ezer, de akár 480 ezer e-töltőállomásra is szükség lehet. Ehhez gyors ütemben, folyamatosan újabb és újabb autópálya-pihenőhelyeket szerelnek fel töltőkkel, ahol már most akár 20 perc alatt 80 százalékra „tankolhatóak” az e-autók. 

2024. április 16. 10:10

Dizájnkiállításon és konyhai szakkiállításon is megmutatja magát a Samsung

A Samsung két milánói eseményen vesz részt idén áprilisban. A vállalat az EuroCucina 2024 konyhai szakkiállításon az összekapcsolt otthonok jegyében mutatja be új, prémium konyhai eszközeit és az életstílust, amit a készülékek kínálhatnak. A Milánói Design Hét Fuorisalone 2024 eseményén rendezett dizájnkiállításán pedig művészileg is megmutatja a látogatóknak a vállalat formatervezési filozófiáját.

2024. április 15. 19:32

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Ez lehet a rohamosan terjeszkedő olcsó kínai webshopok igazi ellenfele

Miközben az olcsó, kevésbé minőségi árut kínáló kínai cégek gőzerővel árasztják el Európát a termékeikkel, egyre többen fordulnak egy új alternatív vásárlás felé. Ez a jelenség a közösségi finanszírozás megjelenése az online vásárlásban, ami a prémium és luxus színvonalat teszi elérhetővé. Az alacsony ár mindkettőben közös, eredményben viszont drasztikusan eltér egymástól a kétfajta vásárlás.

2024. április 15. 17:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09