A Toshiba és a Sharp új digitális fényképezőgépes fejlesztései

Tóth Kristóf, 2003. december 21. 10:08
A Toshiba és a Sharp egymástól függetlenül komoly technológiai fejlesztéseket hajtott végre a digitális fényképezőgépek talán legfontosabb alkotó eleme, az optikai érzékelő kapcsán. Mint ismeretes, az optikai szenzor a fényképezőgépek lencséi mögött helyezkedik el, és arra hivatott, hogy a lencséken áthatoló fényből digitális formában feldolgozható elektronikus adatokat konvertáljon.

A Sharp munkatársai a héten arról számoltak be, hogy a vállalat laboratóriumaiban egy olyan új generációs, nem kevesebb mint 6 millió képpontos felbontással rendelkező CCD-t (Charge-Coupled Device) fejlesztettek ki, mely hasonló fizikai méretekkel rendelkezik, mint a jelenleg használatos 4, illetve 5 megapixeles szenzorok. Masaaki Takeda, a Sharp tokiói szóvivője az üggyel kapcsolatban elmondta, hogy mindezt úgy sikerült elérni, hogy a CCD-t alkotó egyes pixelek méretét egyszerűen lecsökkentették, így adott felületen több fér el belőlük. Takeda elmondta, hogy a vadonatúj CCD-nek köszönhetően a digitális fényképezőgépek gyártásával foglalkozó cégek a korábbiaknál olcsóbb és jobb minőségű 6 megapixeles modellekkel jelenhetnek meg a piacon. A Sharp új szenzorával egyébként konkrétan maximum 2872 x 2160 pixeles felbontású fényképeket lehet készíteni. Az újdonság első tesztpéldányai nemrégiben készültek el a Sharp gyártósorain, és amennyiben minden jól megy, akkor havi százezer darabos gyártókapacitás mellett már januárban meg fog kezdődni a sorozatgyártás.

A Toshiba ugyancsak optikai szenzor fronton haladt előre, azonban ez esetben nem CCD, hanem CMOS technológiai fejlesztésekről beszélhetünk. A CMOS érzékelők általánosságban véve rosszabb minőséget biztosítanak, mint a fejlett CCD megoldások, viszont a Toshiba azt állítja, hogy legújabb CMOS szenzora több tekintetben is képes felvenni a versenyt a CCD érzékelőkkel. Fumio Izawa, a Toshiba egyik vezető fejlesztője elmondta, hogy a vállalat legújabb, 1,3 millió pixeles (SXGA) felbontású CMOS szenzora egyrészt kiváló minőségű képek készítését teszi lehetővé, másrészt pedig alig negyedannyit fogyaszt, mint egy hasonló kategóriás CCD érzékelő. A Toshiba újdonságának tömeggyártása valamikor 2004-ben veszi majd kezdetét.

Kulcsszavak: Toshiba Sharp kamera

Hardver ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Philips Monitors E1 terméksorozat három új, többcélú modellel bővül

A Philips Monitors E1 sorozata ebben a hónapban három új modellel bővül. Az irodai felhasználók és távmunkában dolgozók számára szükséges összes alapvető funkcióval ellátott új modellek segítenek a felhasználóknak a kapcsolattartásban és növelik a termelékenységüket, mindezt versenyképes áron. 

2024. március 28. 13:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05