Miként kell hozzálátni a vezetékes számhordozás bejelentéséhez?

NHH a vezetékes piaci számhordozhatóság alakulásáról

Kovács Attila, 2004. január 19. 12:14
A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) január 19-én szerkesztőségünkhöz eljuttatott információja szerint a hatóság Központi Referencia Adatbázisához beérkezett adatok szerint január 22-én valósul meg első alkalommal, hogy egy hazai vezetékes telefon előfizető - korábbi hívószámának megtartása mellett - új szolgáltatót vesz igénybe.

Az elektronikus hírközlési törvény január 1-jétől teszi lehetővé az úgynevezett földrajzi számhordozhatóságot a vezetékes telefon piacon. Eddig két üzleti előfizető élt a lehetőséggel. A szakértők a jövőben a tarifák csökkenését, hosszútávon pedig a távközlési liberalizáció élénkülését várják a számhordozástól.

Január első napjaiban megtörtént az első számhordozási igény bejelentése, melynek értelmében száz üzleti fővonal előfizetése került át egy új szolgáltatóhoz. Az úgynevezett földrajzi számhordozhatóság azt jelenti, hogy a helyhez kötött telefonvonal előfizetését az előfizető átviheti más szolgáltatóhoz, ha számára kedvezőbb díjcsomagot rendelhet meg. Ma még nem ismert, hogy hányan fogják igénybe venni az új lehetőséget, az azonban bizonyosnak tűnik, hogy a telefonszolgáltatók első körben az üzleti előfizetők számára kínálnak majd a korábbinál kedvezőbb díjakat - hangsúlyozta Gosztony Géza, az NHH Azonosító szabályozási osztályának vezetője. A hatóság formálisan nem értesül arról, hogy a szolgáltatók milyen ajánlatokkal próbálják az előfizetőket magukhoz átcsábítani. Sőt, hivatalosan azt sem jelentheti be, hogy az előfizető mely szolgáltatót "hagyta el", mely más társaság kedvéért. Mindössze a hordozott számok mennyiségét közölheti. E szerint január az első két hetében két bejelentés érkezett: száz, majd ismét száz üzleti előfizetői vonal átirányításáról rendelkeztek a szolgáltatóknál. Összesen tehát kétszáz hordozott telefonszám lesz hamarosan a vezetékes távközlési hálózatokon belül.

Miként kell hozzálátni a vezetékes számhordozás bejelentéséhez, ha az előfizető eldöntötte, hogy a hazai vezetékes szolgáltatók közül melyik kínál a számára legelőnyösebb díjcsomagot? Egyetlen változás bejelentő űrlapot kell kitölteni az új szolgáltató ügyfélszolgálatán. A többi a telefontársaságok feladata. A törvényi előírások három napot adnak az új szolgáltatónak arra, hogy a változást a régi szolgáltató számára jelezze. A régi szolgáltatónak ugyancsak három napon belül kell eldöntenie, hogy a számhordozás megindítható-e. (ha az előfizetőnek számlatartozása van, akkor azt először ki kell egyenlítenie) Ezt követően a két szolgáltató együttműködve elvégzi a szükséges műszaki tennivalókat a hálózatokban. A teljes átállás - a bejelentéstől számítva - legfeljebb tizenöt napot vehet igénybe. A számhordozás lebonyolításához szükséges új irányítási információ megadásával kapcsolatos minden adatot rögzít a Központi Referencia Adatbázis, melyet az NHH tart fenn és működtet. Ennek az adatbázisnak az állományát a szolgáltatók áttöltik saját rendszerükbe, ezzel irányítják a hordozott számokra érkező hívások célba jutását. Jelenleg ez a műszaki megoldás terjedt el a telefóniában és mindaddig ez a rendszer fog működni, ameddig újabbat nem vezetnek be.

A számhordozás hazai felfutását a szakemberek a későbbiekre várják, akkorra amikor már a mobilszámok is továbbvihetőek lesznek a szolgáltatók között. Fontos tudnivaló, hogy ezért a szolgáltatásért az előfizetőknek nem kell fizetniük.

Kulcsszavak: vezetékes NHH jog EHT

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A telefonálástól a nagyképernyős streamelésig – így alakította át az életünket 3 évtized alatt a mobiltechnológia

1994. március 26-án, 30 évvel ezelőtt indította a Yettel az első kereskedelmi GSM szolgáltatást Magyarországon, akkor még Pannon GSM néven. Nem csak a márka, a mobiltechnológia is számos újításon ment keresztül a három évtized alatt. Az akkoriban még csak hangszolgáltatást nyújtó méregdrága belépési díjtól indulva mára korlátlan hang- és adatcsomagok, szélsebes mobilinternet érhető el megfizethető áron, mind mobilon, mind az otthonokban, mobilhálózati alapokon. 30 év fejlődése, aminek mára a lakosság és az üzleti felhasználók is a nyertesei lettek.

2024. március 27. 16:55

Yettel: Új országos rekord született

2024. március 26-án több százan doboltak egyszerre Magyarország különböző pontjain, hogy hazai ütősrekordot állítsanak fel. A kísérlet apropóját az adta, hogy 30 éve indította el a Yettel – akkor még Pannon GSM néven – kereskedelmi szolgáltatását, amit a rekordkísérletben résztvevők egy országon átívelő, a mobilhálózat által összekapcsolt közös zenéléssel ünnepeltek meg. A mobiltársaság törökbálinti székházában és az ország több pontjáról 5G-hálózaton kapcsolódtak a helyszínek, és így a résztvevők egy új, hivatalosan is regisztrált országos rekordot állítottak fel.

2024. március 26. 17:11

A HONOR Magic6 Pro elérte a DXOMARK legmagasabb pontszámát

A HONOR Magic6 Pro lett a világ legjobb fényképezős okostelefonja, ugyanis a DXOMARK kamerarangsorának az élén végzett. A figyelemre méltó, 158-as DXOMARK pontszámot elérve a HONOR Magic6 Pro bizonyítottan az okostelefonos fényképezés új mérföldköve. Ez az elismerés rávilágít arra, hogy a HONOR továbbra is elkötelezett az okostelefonok fejlesztése iránt: egyszerre feszegeti a technológia határait és kínálja a legjobb élményt a felhasználóknak.

2024. március 20. 14:18

A legolcsóbb mobilokból a legjobbakat a boomerek veszik a Rejoynál

Bár sokan azt gondolhatják, hogy a felújított készülék piacterén főleg a legolcsóbb készülékeket keresik a magyar vásárlók, a Rejoy.hu-nál gazdára találó készülékek kétharmada közép vagy felső árkategóriájú, és csak egyharmada alsó kategóriás. Míg összességében a kilencvenes években született vásárlók rendelik a legnagyobb tudású, így legmagasabb árú mobilokat a Rejoytól, a baby boomer és X generációs vásárlók a belépő szintű készülékekből választják maguknak a legjobbakat.

2024. március 16. 12:18

A HONOR még izgalmasabbá teszi a tavaszt

Végre megérkezett a tavasz, ami meleget, szép időt és persze több lehetőséget jelent! Ezek kihasználásához pedig a HONOR most pár hasznos alkalmazást ajánl, amik segítenek a maximumot kihozni most, hogy végre ki lehet mozdulni otthonról – de akkor is, ha maradnánk.

2024. március 14. 19:31

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05