Összes fontos mobiltelefon-funkció egyetlen chipben

forrás Prim Online, 2004. február 18. 12:04
A Texas Instruments, a világ legnagyobb mobilchip-gyártója bejelentette, hogy egy újfajta technológia segítségével össze tudják sűríteni egy mobiltelefon összes telefonos kulcsfunkcióját egyetlen digitális áramkörbe. Az új integrált chip, amely akár 50%-kal kevesebb energiát és helyet igényel, a cég állítása szerint év végre kerül majd a nagyközönség elé.

A TI képviselője elmondta, hogy az új digitális rádiófrekvencia-processzort egyes hálózati termékeknél már korábban is használták, jelenleg pedig GSM-telefonokon való tesztelése zajlik. A most használatban lévő frekvencia-csipek a mobilok áramkörlapjának közel felét foglalják el, túl kevés helyet hagyva az egyéb funkciók, például a Wi-Fi nagy sebességű vezeték nélküli alkalmazás, vagy a műholdas helyzet-meghatározó számára. A texasi vállalat már régebben is említést tett hasonló terveiről, ám a mostani az első bejelentés, amely konkrét, működő eszközről szól. A gyártó biztos abban, hogy 2004 végéig kihozza az új integrált processzort, és már most a jövőbe tekint: következő lépésként a Wi-Fi és más, W-CDMA szabványt használó nagysebességű mobil hálózati alkalmazások működését irányító chipek hasonló integrációját tervezik megvalósítani.

A processzorok ilyen típusú integrálása nem utolsósorban árcsökkenést eredményez, ami egyúttal az általuk ellátott funkciók olcsóbbá válását is eredményezi. A Texas Instruments képviselője a Bluetooth eszközöket hozta fel példaként, amelyekben maga a rádió a költségeknek csupán elenyésző részét teszi ki.


Milkovits Gábor

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09