Intel Developer: Merced és 800 MHz

Széll Zoltán, 1999. szeptember 2. 20:47
Augusztus 31-én kedődött és szeptember 2-áig tart az őszi Intel Development Forum, amely a bejelentés előtt álló Intel-termékek és -technológák seregszemléje.
A rendezvény - szintén a hagyományokhoz híven - ezúttal is Pal Springsben kerül lebonyolításra. A Developer Forum a hardver- és szoftverfejlesztők, valamint az egész ipar nagy érdeklődése mellett zajlik minden alkalommal, mivel olyan újdonságok kerülnek itt terítékre, amelyek évekre meghatározzák a számítástechnika fejlődésének irányát. Ezúttal a világ minden tájáról több mint 2500 hardver- és szoftverfejlesztő szakember gyűlt össze, hogy a 13 technológiasávban több mint 100 előadást hallgasson meg.

A mostani Intel Development Forumnak több más mellett a legfontosabb eseménye a - már hosszú ideje várt - működő 64 bites Merced chipek és a Merced chipeken alapuló munkaállomások és szerverek bemutatója volt. A Merced chipet, illetve a Merced chipen alapuló rendszereket Craig Barrett, az Intel elnöke (és CEO) mutatta be. Bevezetőjében elmondta, hogy kész a chip és működik. Az első mintadarabok - ún. mérnöki minták - két héttel ezelőtt kerültek le a 0,18 mikronos gyártósorról, és megkezdték a minták szállítását a partnerek részére. Sajnos Barrett egyelőre azt nem árulta el, hogy a mintadarabok hány MHz-es órajellel futnak. Valószínűleg 800 MHz-es órajellel dolgoznak, mivel az Intel a jövő év közepén ilyen sebességgel indítja útjára a Mercedet.

Az Intel IA-64 család első tagja a Merced, ezt követi 2001 végén a McKinley és 2002-második felében Madison és Deerfield. A McKinley több mint kétszer nagyobb teljesítményű lesz, mint a Merced, és a Madison teljesítménye szintén ugyanennyivel múlja felül a McKinleyét. Az Intel a Mercedet 2005-ig támogatja. A Merced nagy fix és lebegőpontos teljesítménnyel rendelkezik, ezért nagyon széles körben alkalmazhatók: pl. e-business, kritikus üzleti, illetve grafikus alkalmazások, valamint sok számítást igénylő műszaki, tudományos alkalmazások terén. Barrett bemutatott egy mérnöki munkaállomást, amelyen a Microsoft 64 bites Windows korai változata és egy 64 bites grafikus alkalmazás futott. Egy másik Merced alapú rendszeren - webszerver - IA-64 Linux operációs rendszert futtattak. Az Intel a szoftverfejlesztőkkel szorosan együtt dolgozik az operációs rendszerek és alkalmazási szoftverek az IA-64 architektúrához optimalizált változatain. A Merced hivatalos bejelentésére előreláthatóan 2000 júniusában kerül sor.

A Merced különleges jellemzői a chipen belüli és a chipek számának a skálázhatósága. A protokollok 512 chip működését teszik lehetővé egy rendszerben. A chip a Pentium III Xeon processzorokhoz hasonló méretű kazettába kerül beépítésre a külső L2 gyorsítótár chipekkel együtt, amelynek mérete max. 4 MB. A chipre az L0 és L1 gyorsítótárat integrálták. Az Intel megkezdte a Merced processzorhoz fejlesztett 460 GX chipkészlet szállítását is.

Barret és Pat Gelsinger (alelnök és vezérigazgató, Intel asztali termékcsoport) áttekintést adott a Pentium III processzorok szeptemberi és októberi nagy kibocsátási hullámairól. Bemutattak egy olyan PC-t, amelyben 0,18 mikronos technológiával gyártott, következő generációs Coppermine alapú Pentium III chip futott 800 MHz-es órajellel. Barrett és Gelsinger külön felhívta a résztvevők figyelmét arra, hogy a mikroprocesszort nem hűtik különleges hűtőberendezéssel (pl. cseppfolyós nitrogén), szobahőmérsékleten fut hagyományos ventillátorokkal.

A Coppermine Pentium III processzor október végén lesz kapható. A chip pontos sebességét nem árulták el, csak annyit, hogy a három szám 7-essel kezdődik. Ebből a jelenlévők azt a következtetést vonták le, hogy a chip már októberben 700 MHz-es változatban is kapható lesz. A Coppermine Pentium III processzorok 0,18 mikronos technológiával készülnek és 256 KB integrált L2 gyorsítótárat tartalmaznak. Barrett befejezésül elmondta, hogy az Intel partnereivel nagy erőfeszítéseket tesz a korábbiaknál sokkal többet tudó és mégis sokkal egyszerűbben kezelhető PC-k fejlesztésére. Az ún Easy PC-k a jövő évben jelennek meg.

Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival

Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra. A következő hónapokban az ország számos pontját érintik majd, hogy frissítsék a városok, utak és autópályák nézetét a Google Térképen.

2024. április 20. 09:49

Díjazták a Sony innovációit

A Sony büszkén jelenti be, hogy a nagyhírű Technical Image Press Association ismét négy TIPA-díjjal ismerte el a Sony teljesítményét és innovációját. Idén a Sony többek között a "LEGJOBB PROFESSZIONÁLISABB HYBRID KAMERA" elismerést kapta az Alpha 9 III és a "LEGJOBB APS-C EXPERT KAMERA" címet az Alpha 6700 számára.

2024. április 20. 08:54

Sony World Photography Awards 2024 – kihirdették a nyerteseket

A World Photography Organisation egy különleges gálaünnepségen Londonban kihirdette a Sony World Photography Awards 2024. évi nyerteseit. Az immár 17. éve megrendezett díjátadó ünnepség napjaink legjobb fotográfiai alkotásait mutatja be, valamint az elmúlt év legközkedveltebb képeit és történeteit díjazza. A győztes, döntős és shortlistre került képek április 19-től láthatók a Sony World Photography Awards 2024 kiállításon a londoni Somerset House-ban.

2024. április 19. 20:08

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

Megvannak a Sony World Photography Awards idei nyertesei

A World Photography Organisation egy különleges gálaünnepségen Londonban kihirdette a Sony World Photography Awards 2024. évi nyerteseit. Az immár 17. éve megrendezett díjátadó ünnepség napjaink legjobb fotográfiai alkotásait mutatja be, valamint az elmúlt év legközkedveltebb képeit és történeteit díjazza. A győztes, döntős és shortlistre került képek április 19-től láthatók a Sony World Photography Awards 2024 kiállításon a londoni Somerset House-ban.

2024. április 19. 17:44

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09