Az elektronikus pénztárca jövője

MTI Sajtóadatbank, 2004. március 12. 11:06
Bár pénzteremtésnek számít, így a forgalomban lévő pénzmennyiség átmenetileg megnő, mégsem lesz inflációt gerjesztő hatása az elektronikus pénztárcának - mondta Terták Elemér, a PM közigazgatási államtitkára.
A Pénzügyminisztérium közigazgatási államtitkára csütörtökön sajtóbeszélgetésen elmondta, hogy az elektronikus pénz várhatóan a jövőben megjelenik a piacon és gyors terjedésnek is indulhat, ám elsősorban kis összegű kifizetésekre használják majd.

A kormány jóváhagyta az elektronikus pénz kibocsátását végző szakosított hitelintézet szabályozására vonatkozó tervezetet, amit a jövő héten az Országgyűlés elé terjeszt. A bankokénál egyszerűbb előírások vonatkoznak erre a hitelintézetre és a törvény a tárca szándékai szerint május 1-jéig hatályba lép.

Az elektronikus pénztárca egy, a parkolókártyákhoz vagy a feltölthető telefonkártyákhoz hasonló chipes kártya, amivel azonban több helyen is lehet fizetni majd.

Klemencsics Márta, a minisztérium főosztályvezetője ismertette: a pénztárcaként működő chip kártyát erre létrehozott szakosított hitelintézet vagy bank bocsáthatja ki. "Mivel a bankokra szigorúbb szabályok vonatkoznak, ezért az elektronikus pénz kibocsátáshoz külön engedélyt a banknak nem kell kérnie" - mondta. A chip kártyát jelszó és kód nélkül lehet használni, anonim fizetőeszköz, így elvesztése esetén sem lehet letiltani. Elsősorban kis összegű kifizetésekre, parkolásra, vonatjegy megváltására szolgál. Elfogadása a bankkártyákénál egyszerűbb feltételek mellett történik, mivel a kártya tartalmazza a rajta lévő pénz mennyiségét és leolvasásakor azonnal le is veszi az összeget erről. Bár külföldön is csak csekély mértékben terjedtek még el az elektronikus pénztárcák, elsősorban az egyetemek használják ki a lehetőséget, ahol a kártya egyben diákigazolványként is funkcionál.

Az elektronikus pénz kibocsátásra létrejövő szakosított hitelintézetnek biztosítania kell a magas likviditást. Jövedelme a kártya feltöltésekor elhelyezett pénz rövid távú befektetéséből származik a banknak, illetve hitelintézetnek. Szakosított hitelintézetet az alacsonyabb, egymillió eurós tőkekövetelmény miatt akár több vállalat is létrehozhat erre a célra és a tapasztalatok szerint a kártyakibocsátó elfogadó hálózatot is létrehoz a kártyához kapcsolódva.
Kulcsszavak: bankkártya

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09