Újabb vereséget szenvedett a DVD-másoló szoftver gyártója

Kiss Ádám Zoltán, 2004. március 16. 23:05
Egy New York-i szövetségi bíró megerősítette a 321 Studios szoftvergyártó DVD-másoló programjának betiltásáról hozott döntést, így igen valószínű, hogy a gyári DVD-k védelmét feltörő szoftver végképp eltűnik a kereskedelmi forgalomból.
Richard Owen bíró korábban már megtiltotta a termék forgalmazását, ám aztán saját döntését felfüggesztette további határozat meghozataláig. A mostani ítélettel életbelépett a tiltás, melynek indoklása szerint a vállalat a programmal megszegi a szövetségi szerzőijogi törvényt. A zeneipart jelenlegi formájában megfojtó CD-másolási láz megismétlődésétől tartó nagy hollywoodi filmstúdiók által kezdeményezett per ezzel elérni látszik célját, mivel Owen döntése mellett már érvényben van egy kaliforniai bíró ítélete, mely szintén az értékesítés betiltását jelenti. A most már két vesztésre álló perben elmarasztalt 321 Studios-nak az elemzők szerint nincs gyakorlati esélye a helyzet megfordítására, a vállalat természetesen nem tehetett mást, mint bejelentette, hogy a mind a New York-i, mind a kaliforniai döntés ellen fellebbez.
Kulcsszavak: DVD jog

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05