World Telecom: Sem az idő, sem a hely

Kiss Ádám Zoltán, 2004. március 30. 23:21
1971 óta minden negyedik évben a World Telecom konferenciát és kiállítást Genfben rendezte meg a Nemzetközi Távközlési Unió (ITU), most a vártnál egy évvel korábban, és Hong Kong-ban kerül sor az eseményre.

 

A korábbi gyakorlattal szakítva, miszerint az ITU Genfet részesítette előnyben, és csak a köztes években lebonyolított kontinens rendezvények, - Ázsia Telecom, Afrika Telecom, America Telecom és egy alkalommal, (éppen Budapesten) Europe Telecom - , kerültek más városokban megrendezésre, most Hong Kong lesz a World Telecom házigazdája.

A ciklus is rövidül, 2007 helyett 2006 a tervezett időpont; egészen a tavaly októberi kilencedik World Telecomig mindig négyévenként rendezték meg ezt a távközlési világtalálkozót, még a legnagyobb technológiai felértékelődés időszakában is.

Az ITU vezetősége öt pályázó anyagát vizsgálta meg, a jelöltek között volt Genf és Hong Kong mellett Milánó, Isztambul, és Algír is. A másik legesélyesebb pályázó nem meglepő módon tehát Genf volt, és bár a korábbi rendezvényeken nem merült fel semmilyen probléma, sőt a város továbbfejlesztette szolgáltatásait, mégis Hong Kong-al kezdték meg a végső tárgyalásokat. Ennek fő oka a változtatás igénye mellett a hatalmas ázsiai, és kiemelten a kínai piac jelentősége, a költségcsökkentés, és a kínai vállalatok által előre lekötött kiállítóhelyek mennyisége.

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

A tervezői gondolkodás eszközeivel alakítják a holnapot a Samsung és az EdisonKids kihívásának diákcsapatai

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 14:07

A Philips Monitors E1 terméksorozat három új, többcélú modellel bővül

A Philips Monitors E1 sorozata ebben a hónapban három új modellel bővül. Az irodai felhasználók és távmunkában dolgozók számára szükséges összes alapvető funkcióval ellátott új modellek segítenek a felhasználóknak a kapcsolattartásban és növelik a termelékenységüket, mindezt versenyképes áron. 

2024. március 28. 13:27

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05