Mától elérhető az Egységes Magyar Munkaügyi Adatbázis

forrás Prim Online, 2004. május 3. 15:50
Burány Sándor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter ünnepélyes keretek között átadta az EMMA, az Egységes Magyar Munkaügyi Adatbázis Számítógépközpontját. A Foglalkoztatási Hivatalon belül létrejött Munkaügyi Nyilvántartó Központban működő, összetett informatikai rendszeren alapuló EMMA mától érhető el a185-ös telefonszámon, valamint a www.emma185.hu internet címen.

Az EMMA segíti a munkavállalók jogbiztonságának erősödését, illetve javítja a hazai munkaerőpiac átláthatóságát. Mindezeken túl az Adatbázis összevont adatai alapján készülnek majd az Európai Unió számára összeállítandó ország-jelentések megfelelő részei is.

Az EMMÁ-val kapcsolatban a munkavállalóknak kötelezettségük nincs. Lehetőségük van azonban munkaviszonyuk adatairól informálódni interneten vagy telefonon keresztül, melyhez első alkalommal PIN kódot kell kérniük. Adataikat lekéréséhez nincs szükség PIN kódra, ha azt az ország 174 munkaügyi kirendeltségén személyesen vagy postai úton teszik meg.

A munkáltatóknak továbbra is bejelentési kötelezettségük van, amelynek 2004. május 1. után, a 2003. évi CXIV. törvény alapján minden új munkaviszony létesítése esetén annak megkezdése előtt, míg munkaviszony megszűnése esetén, legkésőbb a megszűnést követő napon kell eleget tenniük. A munkáltatók e bejelentést, PIN kód birtokában interneten és telefonon vagy PIN kód nélkül személyesen a munkaügyi kirendeltségeken, valamint postai úton intézhetik.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09