Bizonytalan a lemezboltok jövője

Milkovits Gábor, 2004. június 7. 19:22
Egy brit felmérés szerint elsősorban az internetes letöltéseknek, illetve a szupermarketekben egyre inkább terjedő CD-árusításnak köszönhetően bizonytalan jövő elé néznek a hagyományos lemezboltok.
Az online zenei áruházak viszonylag olcsón rengeteg letölthető zenét kínálnak ügyfeleiknek: a Napster például, amely csak nemrég kezdte meg szolgáltatását Nagy-Britanniában, bejelentette, hogy 40%-kal, 700 ezresre bővítette zenetárát, amelyből egy-egy dal már 1,09 fontért letölthető. A piac folyamatosan tovább bővül, hiszen várhatóan az Apple és a Sony is még idén nyáron beindítja a valószínűleg Európa nagy részére kiterjedő internetes zenei szolgáltatását. Eközben a brit zenei iparág képviselői a múlt héten bejelentették, hogy idén ezidáig mintegy 500 ezer zeneszámot töltöttek le legálisan a szigetországban.

Szakemberek szerint mindez áraik mérséklésére kényszeríti a lemezboltokat, az éles árverseny azonban komoly veszélyeket tartogathat számukra. Árcsökkentés helyett ugyanis inkább szolgáltatásaik bővítésével kellene visszacsábítaniuk a vásárlókat. A felmérést készítő Music Tank cég képviselője pozitív példaként említette az olyan üzleteket, ahol a CD-k árusításán kívül valamilyen kiegészítő szolgáltatást, például hangszerek választékát kínálják a fogyasztóknak.
Kulcsszavak: onlineszolg zene

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09