Windows Media Player nem-PC eszközökön is

Milkovits Gábor, 2004. június 8. 21:01
A Microsoft az ST Microelectronics vállalattal közösen olyan csipeket fejlesztett ki, amelyek segítségével a jövőben DVD lejátszókon és egyéb digitális szórakoztató elektronikai eszközökön is futtatható lesz a Windows Media Player program.
Az új csipek a Windows Media Player 9-es verziójának futtatását teszik lehetővé, a DVD lejátszókon és a digitális televíziós alkalmazásokon kívül mindenféle egyéb Media Center Edition Extender Technologies, Windows Media Connect, vagy Microsoft IP Television technológiát támogató eszköz esetében is. Az új technológia még inkább elmoshatja a határvonalat a számítógépes és a szórakoztató elektronikai alkalmazások között. A két cég egyike sem nyilatkozott arról, hogy a csipek mikor jelennek meg először a piacon, illetve az említett termékekben.

Más jelek is utalnak arra, hogy a Microsoft terjeszkedni kíván a szórakoztató elektronikai ágazatban. A nemrégiben kifejlesztett, legújabb verziójával akár már 11 GB adat, vagyis négyórányi mozgókép tárolására alkalmas FVD lemez ugyanis, a DVD-vel ellentétben kompatibilis a Windows Media szoftverekkel. Ezek az olcsó, ugyanakkor nagy adatsűrűség tárolására képes digitális lemezek, amennyiben sikeresek lesznek a fogyasztók körében, tovább szélesíthetik a Microsoft médialejátszó szoftverek piacát. Az első FVD lejátszók egyébként 2004 második felében kerülnek majd piacra.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09