Az EB trösztellenes döntésének felfüggesztését kéri a Microsoft

Milkovits Gábor, 2004. június 24. 21:07
A Microsoft bejelentette: hivatalosan, bíróságon fogja kérvényezni, hogy halasszák el az EU őket elmarasztaló döntésének hatályba lépését, addig, amíg az ellene benyújtott fellebbezésük elbírálásra nem kerül.
A Microsoft június 7-én nyújtott be fellebbezést az Európai Bizottságnak a szoftvercéget 497 millió eurós büntetéssel sújtó határozata ellen. Az EB akkor azzal indokolta döntését, hogy a Microsoft uralkodó piaci helyzetével visszaélve megsértette az uniós versenyszabályokat, és a pénzbírság mellett a Windows Media Player nélküli forgalmazására, illetve az operációs rendszer bizonyos kódrészleteinek közzétételére kötelezte a Microsoftot. A szankciók a döntés értelmében június végén lépnének életbe. A halasztás érdekében a Microsoftnak arról kell meggyőznie a luxemburgi elsőfokú EU-bíróság elnökét, Bo Vesterdorfot, hogy a büntető rendszabályok alkalmazása visszafordíthatatlan kárt okozna a cégnek, akkor is, ha később visszavonnák őket. Ed Black, a Számítógépes és Kommunikációs Iparági Szövetség (CCIA) vezetője ugyanakkor elmondta, a fogyasztóknak, a versenytársaknak és a piacnak pedig éppen az EB határozat felfüggesztése okozna visszafordíthatatlan károkat.

Bennfentesek szerint elképzelhető, hogy a következő napokban csak átmeneti, felemás döntés születik majd az ügyben: a bíróság eszerint egy rövid időre befagyasztaná a büntető rendszabályokat, a halasztásról pedig egy későbbi időpontban döntenének véglegesen, még ebben az évben. A halasztás kérdése egyébként meglehetősen nagy jelentőséggel bír, ha figyelembe vesszük, hogy a Microsoft fellebbezésének elbírálása akár 5 évig is elhúzódhat.
Kulcsszavak: EU Microsoft jog

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Kerti bolt: az eMAG új, online üzlet az üzletben koncepciója több mint 100 ezer termékkel

Kerti bolt néven az eMAG új, bolt a boltban online koncepcióját indította útjára a webáruházában, amely mintegy 100 ezer-féle kertészeti terméket kínál, és kényelmesebb böngészési élményt nyújt e kategória termékei között. Értékesítési statisztikái szerint egy átlagos magyar vásárló átlagosan mintegy 24.000 forintot költ online vásárolt kertészeti termékekre – a legtöbb ilyen terméket május hónapban értékesíti a cég.

2024. április 18. 09:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09