Két új formatervezett Microsoft optikai egér

Milkovits Gábor, 2004. június 29. 22:41
Két, a termékeny francia formatervező művész, Philip Starck által megálmodott optikai egeret mutat be a Microsoft július 8-án, tovább bővítve ezzel nem hagyományos számítógépes egereinek kínálatát.
A két áramvonalas, vezetékes optikai egér fémszínű testén egy narancs-, illetve egy kék színű csík fut végig, a két "fül" pedig észrevétlenül belesimul a szerkezet síkjába - legalábbis a jelenleg hozzáférhető képek szerint, amelyek egy olasz Microsoft-forgalmazó weboldalán találhatók. Az új egerek Windows-alapú PC-khez és Macintosh számítógépekhez egyaránt használhatók lesznek, az Amazon internetes áruház pedig már előrendeléseket is fölvesz rájuk, 29,95 dolláros áron. A Microsoft a sajtónak nyilatkozva azt közölte, hogy a Starck-kal való együttműködés valami egészen váratlan dolgot eredményezett, ám részleteket nem árultak el, és várhatóan nem is fognak a július 8-ai hivatalos bemutató előtt. A szoftveróriás az utóbbi időben több szokatlan, nem hagyományos termékkel, tavaly szeptemberben például egy fekete bőrborítású, idén áprilisban pedig három színes egérrel is előrukkolt.

A Microsoft és a fő versenytárs Logitech egyaránt rendszeresen jelentkezik különleges kivitelezésű egér-megoldásokkal, amelyek jó reklámot jelentenek a számítógépes egerek látszólag mellékes, valójában azonban komoly összegeket forgalmazó piacán.
Kulcsszavak: Microsoft egér

Hardver ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Energiatakarékosság az ASUSTOR-ral!

Az áramszámlák világszerte meredeken nőnek, ASUSTOR NAS viszont segít abban, hogy adataid elérhetők legyenek és pénzt takaríts meg.

2024. március 27. 11:40

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05