Budapest, a projektmenedzsment fővárosa

forrás Prim Online, 2004. július 21. 12:12
Az elmúlt hónapban Budapesten rendezték meg a Nemzetközi Projektmenedzsment Szövetség 18. világkongresszusát. A rendezvény támogatásában tevékenyen részt vállalt a Microsoft is, amely elkötelezett híve a projektmenedzsment fejlődésének.
2004 júniusában - London (2000), Berlin (2002) és Moszkva (2003) után - Budapest adott helyet a Nemzetközi Projektmenedzsment Szövetség (International Project Management Association, IPMA) 18. nemzetközi kongresszusának. A találkozó a hazai projektmenedzsment szakma elismertségét, nemzetközi együttműködési rendszerének jelentőségét kívánta hangsúlyozni. A találkozón - mely a "Cross Cultural Networking" jegyében zajlott - 42 ország 450 képviselője vett részt, akik összesen 180 szakmai előadást hallgathattak meg a négy nap folyamán.

A Fővállalkozók Magyarországi Szövetségének (FŐVOSZ) szervezésében, a Miniszterelnöki Hivatal Nemzeti Fejlesztési Terv és EU Támogatások Hivatala, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium, valamint számos egyéb szervezet közreműködésével megrendezett találkozó számára komoly szakmai támogatást nyújtott a Microsoft is.

"Megtiszteltetés és egyben kihívás a házigazda Magyarország és a rendezvényt szervező FÖVOSZ számára, hogy az IPMA Budapesten rendezte 2004. évi világtalálkozóját. A megbízás egyfajta elismerése annak az úttörő szerepnek, amit Magyarország játszott a Közép-Kelet európai piacgazdasági átalakulásokban és egyben felismerése annak, hogy hazánk mind történelme, mind földrajzi fekvése következtében kiváló helyszíne egy olyan kongresszusnak, melynek jelmondata: Cross Cultural Networking, azaz Kultúraközi Hálózatok" - mondta Tárnoki Péter főszervező, a FÖVOSZ képviseletében.

Napjaink egyre gyorsuló piaci környezetében, a globalizálódó üzleti életben a vállalatoknak és a szervezeteknek folyamatosan újabb, összetettebb és szorosabb együttműködést igénylő feladatokkal kell szembenézniük. Az egyik legnagyobb kihívást éppen ezért a különböző üzleti folyamatok, rendszerek, projektek áttekinthetővé tétele jelenti. Ennek köszönhető, hogy a gyors és hatékony megoldásokat kínáló projektmenedzsmentet támogató eszközrendszerek nagy szerepet kapnak a korszerű vállalatok körében.

"Az információk összegyűjtése és elosztása jelentős időráfordítást kíván a projektvezetők részéről. A Microsoft Windows SharePoint Services-zel integrált Nagyvállalati Projektmenedzsment (Enterprise Project Management, EPM) megoldása számos funkcióval támogatja a probléma leküzdését. Segít például a projekttervek intranetes közzétételében, a projektmunkák engedélyeztetésében, projektmegbeszélések szervezésében és megtartásában, jelentések generálásában, online kérdőívek készítésében és még rengeteg más hasznos funkcióval bővíti a napi munkát segítő lehetőségeket" - mondta el a konferencián megtartott előadásában dr. Shadt György, a Microsoft vezető tanácsadója.

A Microsoft, mint szoftvergyártó kiváló eszközöket kínál a projektek menedzselésére. Emellett azonban tevékenyen szerepet kíván vállalni minden olyan kezdeményezésben, mely a projektmenedzsment fejlődését, a nagyvállalati ügyfelek hazai és nemzetközi együttműködésének hatékonyabbá tételét, a globalizáció legfrissebb tendenciáinak széles körű ismertetését hivatott elősegíteni.

A Microsoft által kínált Office Enterprise Project Management (EPM, Nagyvállalati Projektmenedzsment) lehetővé teszi, hogy a szervezetek még hatékonyabban felügyelhessék és irányíthassák emberi erőforrásaikat, projektjeiket és folyamataikat. A Microsoft Office EPM megoldásával a teljes szervezet együtt dolgozhat a folyamatok állandó javítása érdekében, a hatékonyság növelhető, a tudás és az információk megosztása megkönnyíthető, és mindez a beruházás messzemenő megtérülését eredményezi. A jól ismert eszközök és a Microsoft Office Rendszer számos programjával való könnyű integrálódás révén az EPM megoldás elősegíti a vállalaton belüli széleskörű használatot, amivel pontosabban folyik a munka, jól láthatók a felelősök, és egyszerűbb a jóváhagyási folyamat is.

A vállalatok hosszú távú piaci sikerének egyik kulcsa, hogy hatékony projekt menedzselési módszerek alkalmazásával feleljenek meg a világgazdaság gyakori változásainak. A Microsoft ennek tudatában igyekszik segíteni az üzleti felhasználókat a korlátos erőforrássokkal való tervszerinti gazdálkodásban, a gazdasági környezethez való rugalmas alkalmazkodásban, illetve a minőségi elvárások határidőre való teljesítésében.
Kulcsszavak: Microsoft konferencia

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09