Sík-ügy: a rendőrség ma délelőtt tart iratismertetést

Bűncselekmény hiányában véget érhet Sík Zoltán hűtlen kezelési ügye

Szalay Dániel, 2004. július 23. 07:36
A rendőrség várhatóan a péntek reggel 9 órakor kezdődő iratismertetésen közli hivatalosan is Sík Zoltán volt informatikai kormánybiztossal, hogy az egykori tevékenységét vizsgáló, 355 millió forintos hűtlen kezelés ügyében a nyomozást a hatóság bűncselekmény hiányában megszünteti. Ugyanakkor elképzelhető, hogy magánokirat-hamisításra való felbujtás miatt az
ügyészségnek mégis vádemelést javasolnak a nyomozók.
A volt informatikai kormánybiztos rendőrségi ügye 2002-ben, az Orbán-kormány bukását követően nem sokkal kezdődött. Sík Zoltán felmentését követően több tonna papírt, mintegy hatvanezer pályázatot néztek át az Informatikai és Hírközlési Minisztérium megbízottjai és vizsgáltak át törvényességi szempontból. Az Informatikai Kormánybiztosság papírjai között először csak két olyan ügyre derült fény, melyek miatt Kovács Kálmán informatikai miniszter vizsgálatot kért az előző vezetés idején aláírtak miatt a Kormányzati Ellenőrzési Hivataltól, de azt követően a sajtóban több más ügyről is hallani lehetett. Miután az egykori Informatikai Kormánybiztosság háza táján a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) lefolytatta az ellenőrzést, a KEHI a fokozott érdeklődésre való tekintettel nyilvánosságra hozott egy olyan jelentést a Miniszterelnöki Hivatal honlapján, mely súlyos megállapításokat tartalmazott az Orbán-kormány idején megalakított Informatikai Kormánybiztossággal kapcsolatban. (A volt kormánybiztos
2000-től 2002. május 31-ig vezette az Informatikai Kormánybiztosságot.)

Az Országos Rendőr-főkapitányság ezt követően 2002 novemberében már gyanúsítottként hallgatta ki az Orbán-kormány informatikai biztosát és tanúként Stumpf István volt kancelláriaminisztert (a Miniszterelnöki Hivatal irányítása alá tartozott az IKB) is kihallgatta, mivel állítólag több, vitatott iraton is az ő kézjegye állt aláíróként.

Az Országos Rendőr-főkapitányság akkori tájékoztatása szerint az IKB több százmilliós keretszerződéseket kötött ügyvédi irodákkal, melyek a rendőrség feltételezése szerint teljesítmény nélkül vettek fel nagy összegeket, a Magyar Hírlap akkoriban megjelent cikke szerint havonta átlagosan harminchétmillió forintot. Némelyik szerződés napi 18 óránál is több munkaóráról szólt, az órabér pedig nem egy esetben 55 ezer forint nagyságrendre rúgott.

Az IKB vezetése először csak kétszázmilliós keretszerződést kötött több ügyvédi irodával, majd annak mértékét később félmilliárd forintra emelték. Az elvégzett munkáról az ügyvédek vagy nem is adtak teljesítményigazolásokat, vagy ha igen, akkor azokon a 18 órát meghaladó munkavégzést igazoló számok szerepeltek.

"Kiderült az igazság, majdnem kétévi huzavona után, hogy végül is mindent jól csináltam" - tette közzé személyes honlapján a mostani iratismertetést megelőző éjszaka Sík Zoltán, mert a tv2 Tények című hírműsora már szerdán ismertette a pénteki iratismertetésen elhangzó információkat, amit Sík egyébként a Prim Online-nak adott nyilatkozatában meglehetősen szokatlannak nevezett, hiszen folyamatban lévő ügy fejleménye szivárgott ki a kereskedelmi tévéhez. (A rendőrségi szóvivő Sík ügyvédjének cáfolta, hogy ők adták a tv2-nek az információt több nappal a hivatalos iratismertetés előtt.)

Az egykori IKB vezetője egyébként már 2002. októberében is azt mondta a Prím Online-nak, hogy az ügy lényege, s hogy a vita arról folyik, hogy mennyi egy ügyvéd óradíja, és miért annyi. Mivel azonban bizonyíthatóan piaci árakról van szó, ezért nem érte kár a költségvetést, és így hűtlen kezelésről se lehet beszélni.

Ugyanakkor Sík ellen várhatóan magánokirat-hamisításra való felbujtás miatt vádemelési javaslatot tesz az ügyészség felé a rendőrség. "Az egyik ügyvéd, aki szerepel az ügyben (nevét nem említem, mert a tv2-vel szemben én tiszteletben tartom mások személyiségi jogait) saját tanúvallomása alapján került gyanúsítotti státuszba, ahol is meggyanúsították magánokirat-hamisítás vétségével" - mondja a volt kormánybiztos. "Az illető ügyvéd azt vallotta, hogy én utasítottam ilyesmire, de ezt természetesen nem tettem. Nem is lett volna életszerű, önálló ügyvéd, nem is a beosztottam, jogi végzettséggel, tudnia kellett volna, hogy a magánokirat-hamisítás bűncselekmény. Miért nem tagadta meg a "parancsot"? A rendőrség mindenesetre vádemelési javaslatot tesz az ügyészség felé, ez igaz. Az viszont nem igaz, hogy ez a vád meg is fog állni, tényként tehát nem kezelhető" - tette hozzá.
Kulcsszavak: IKB IHM MeH

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50