Sulinet táborok 2004

forrás Prim Online, 2004. július 24. 10:27
Nyolcadik alkalommal került sor a Sulinet táborok megszervezésére. Idén 120 diák, 50 pedagógus és 50 rendszergazda vett részt a programban, melynek középpontjában a Sulinet Digitális Tudásbázis (SDT) volt.
Sulinet Digitális Tudásbázis

A Sulinet Digitális Tudásbázis (SDT) célja, egy komplett, a műveltségi területeket minden közoktatási évfolyamon felölelő elektronikus tananyag-adatbázis és az azt kezelő dinamikusan testre szabható keretrendszer létrehozása. Ennek alapvető feltétele, hogy a létrehozott adatbázis képezze le az iskola tantervét a különböző műveltségi területeken, és konkrét óravázlatokat, módszertani segédleteket, tananyagokat és elemi tanulási egységeket nyújtson a pedagógusok és a tanulók számára, amelyeket felhasználhatnak a mindennapi tanítás-tanulási folyamatban.
A 2004. szeptemberére (első változatában) elkészülő SDT az első három pályázat anyagaiból mintegy 102 évfolyamra vonatkozó digitális tananyagot fog magában foglalni, ezenkívül, közel 70 kiegészítő oktatási segédanyagot, adatbázist és gyűjteményt, amelyeket idáig csak CD-n vagy könyvekben lehetett megtalálni. Ezek a tartalmak oktatási célra mindenki számára szabadon és díjmenetesen lesznek elérhetőek.

A rendszer egy elektronikus tananyag-adatbázis és tartalomkezelő eszköz, amely minőségileg új lehetőségeket biztosít interaktív multimédia tartalmak eléréséhez és felhasználásához az iskolai oktatásban. Lehetővé teszi eddig nem létező elektronikus oktatási anyagok elérését és felhasználását a mindennapi oktatásban, illetve egy támogató eszközt biztosít a pedagógusok számára az információgyűjtő, értékelő és problémamegoldó gondolkodás magasabb szintjeire való felkészítéshez.

2004 szeptemberében természetesen nem fejeződik be a fejlesztés, a Sulinet Programiroda úgy indítja útjára az SDT-t, hogy számít a rendszer kidolgozóinak és használóinak észrevételeire és munkájára, melynek révén további elemekkel egészülhetnek ki a digitális tananyagok.

Sulinet Nyári Diák Tábor 2004

1997 óta, immár nyolcadik alkalommal került megrendezésre július 11-20. között a Sulinet Nyári Diák Tábor Velencén. A táborba kizárólag az interneten lehetett jelentkezni. A 12-18 év közötti jelentkezők a következő kategóriák közül választhattak: 3D tervező (45 fő): 3 dimenziós objektumok tervezése; animátor (45 fő): Flash animációk tervezése, készítése; kreatív munkatárs (20 fő): a játék tartalmi részének megtervezése.

A Sulinet Programiroda meghívta az országos számítástechnikai versenyek helyezettjeit is, így a táborban 120 diák vett részt.

A napi 4x45 perces informatikai témájú csoportos foglalkozás során 120 számítógép állt a diákok rendelkezésére. A szakmai munkát sport- és szabadidős programok egészítették ki.

Az idei táborlakók részesei lehettek egy 3D-s játék fejlesztésének, amely a tervek szerint 2004. szeptemberétől felkerül a Sulinet honlapra is.

Sulinet Pedagógus és Rendszergazda Nyári Tábor 2004

A 2004. július 20-24. között megrendezésre kerülő Sulinet Pedagógus és Rendszergazda tábor az idén ötödik alkalommal fogadja a digitális tananyag-fejlesztés iránt érdeklődő 50-50 tanárt és rendszergazdát.

A Pedagógus Tábor célja, hogy a nem számítástechnika szakos tanárok is megismerhessék az informatika nyújtotta lehetőségeket, az infokommunikációs technológiák (IKT) alkalmazását az oktatás területén. Kiemelt cél továbbá, hogy a résztvevő tanárok megismerkedjenek a Sulinet Digitális Tudásbázis (SDT) rendszerével, elemeivel, felhasználásával.

Szekciókban két szinten zajlik a munka:

1. SDT Alap: Azok, akik nem jártasak a tananyagkészítésben, multimédia szerkesztésben (fotózás, szkennelés, prezentációk stb.) megismerkednek az SDT böngészővel és azokkal a lehetőségekkel, melyeket az SDT nyújt az oktatásban. A szekcióban a résztvevők négyes csoportokban dolgoznak és a tábor végére megterveznek egy néhány tanórát igénybevevő témát, óravázlattal és a hozzá tartozó SDT tananyagokkal.

2. SDT Haladó: Azok a tanárok, akik már próbálkoztak tananyagkészítéssel és van némi gyakorlatunk az IKT-vel támogatott oktatás területén, az SDT böngésző megismerésén túl az SDT tananyagszerkesztőjével is megtanulnak dolgozni. A szekcióban zajló tevékenység célja, hogy a tábor végére a 4 tagú munkacsoportok egy-egy témát szerkesszenek meg és töltsenek fel az SDT-be.

A táborban dolgozó pedagógusoknak a későbbiekben lehetőségük lesz arra is, hogy részt vegyenek a Sulinet Digitális Tudásbázis fejlesztésében.

Az iskolai rendszergazdák előadások és gyakorlati problémák megbeszélése keretében az iskolai alkalmazásban a három legelterjedtebb operációs rendszerrel (Windows, Linux, Novell) foglalkoznak. Az adott termék jellemzőivel, alkalmazásával egyrészt az infrastrukturális háttér kialakításához szükséges gyakorlati tevékenységek során ismerkednek meg a résztvevők, valamint a prezentációkhoz mellékelt „lépésről lépésre” típusú gyakorló feladatokat is megoldják az instruktor vezetésével. Az alaptémák mellett az SDT fejlesztés és üzemeltetés kérdései is megtárgyalásra kerülnek.
Kulcsszavak: Sulinet

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Díjazták az építőipar „rocksztárját”

Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezető igazgatója vehette át az idei "Év Építőipari Személyisége" díjat. A szakember 30 éve képzi és inspirálja a szakembereket és az építőanyag kereskedőket, emellett támogatja a megrendelőket építési álmaik valóra váltásában. Legyen szó TikTok videóról, egy medence burkolásáról készülő oktatóanyagról, vagy ezer szakember motiválásáról egy konferencián, Markovich Béla mindenhol ott vagy és minden lehetőséget megragad, közvetlenül hozzájárulva az építőipar kultúrájának fejlődéséhez.

2024. március 29. 15:16

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

A hétköznapi élet során egyre több olyan impulzussal találkozunk, ami idegen nyelvhez kötött. Így vannak ezzel a pedagógusok is, akiknek a kezében páratlan lehetőség van: azok a tanárok ugyanis, akik még nem beszélnek angolul vagy németül, vagy esetleg magasabb szintre emelnék a nyelvtudásukat, esetleg csak gyakorolnák a kiejtésüket, bővítenék a  szókincsüket, térítésmentes nyelvtanulási lehetőséget tudhatnak magukénak. A KRÉTA Idegennyelvi Felkészítő Modulja (IFM) ugyanis térítésmentes lehetőséget biztosít minderre a pedagógusoknak is, akik közül már több ezren használják a felületet.

2024. március 29. 13:30

Idén is a „Bajnokok" között a Schneider Electric

Zsinórban az ötödik évben kapott „Champion", vagyis „Bajnok" minősítést a Schneider Electric a Canalys kutatócég „Titans Channel Leadership Matrix" elemzésében. A vállalat az értékesítési csatornái folyamatos fejlesztése iránti elkötelezettségével, valamint a bevezetett programokkal és a partnereit támogató eszközökkel érdemelte ki az elismerést.

2024. március 29. 10:48

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05