Darl McBride: a SCO Forum 2004 a UNIX-ra koncentrál

Zsadányi Pál, 2004. augusztus 7. 15:33
Miközben folyik a linuxosok és a SCO közötti licencvita, a SCO Group (alias Rensom Love alapította Caldera) kezd eljutni a normális kerékvágásba.
Ami a legérdekesebb, hogy nem a Novelltől örökölt, korábban legkorszerűbbnek kikiáltott UnixWare mentén halad tovább (ki érti:-), hanem a - jelek szerint még mindig menő - jó öreg SCO OpenServer kapott új funkciókat. A SCO Group-főnök McBride, mindenesetre az idei, Las Vegasban augusztus 1-3. között rendezett SCO Fórumot (aminek már a megrendezése is jelez valami fontosat a UNIX-osoknak), nem a linuxosokkal vívott csatának akarta szentelni, bár kifejtette azt is, hogy a UNIX licenccsatát sem hagyták abba.

OpenSource önellenőrzés

A linuxos táborban is a józan ész jelei mutatkoznak. Alakult egy cég, amelyik elhatározta, hogy utánajár a licencsértési ügyeknek, és maga tárja föl a Linux vitás jogi eseteit. Épp most kiadott jelentésük jelenleg 283 ilyen vitás esetet tárt föl (na, ugye!). A cég, az elképzelései szerint, a Linux alkalmazóknak nyújtott biztosítási szolgáltatás keretében gondoskodik a gyanútlan alkalmazók védelméről, és a vitás részek olyan újraíratásáról, ami nem sért licencjogokat. Ez utóbbi kapcsán a cikkíró hadd legyen szkeptikus. Egyes szabványokban rögzített eljárások ugyanis valamely konkrét termékből visszafejtett algoritmusokat jelentenek. Hiába írja ezeket bárki kézzel újra, az attól még ugyanaz a logika marad. Nem a kód jelenti az igazi szellemi terméket. Továbbá, mennyi fejlesztési erőforrást fog igényelni az összes licencsértés feltárása és átkódolása. Nem kerül-e a végén sokkal többe a leves, mint a hús. Magyarul, okosabb volna kifizetni a UNIX licencdíjat, a vitát abbahagyni, és nem fecsérelni szoftverfejlesztői erőforrásokat a kerék újra felfedezésére századszor.

Egy biztos, a Linux alkalmazók feje fölött tényleg ott lóg a Damoklész kardja, és ezt nem célszerű elbagatellizálni. Normális üzleti világban és jogrendben semmi esetre sem. Hogy ez ellen egy biztosítót kellene igénybe venni, a licencdíjak kifizetése helyett, az a cikkírónak nem egészen világos, hogy mivel hozná a Linux alkalmazókat jobb helyzetbe. Különösen a méregdrága ügyvédi és biztosítási díjakat tekintve. Nem jobb már akkor, ha a pénz a szakmán belül marad, mint hogy külső siserahadat kelljen fizetni? Akik aztán jól megélnek belőle, és miután agyonsegítik a védencüket, a paragrafusaikkal keményebben sarokba szorítják őket, mint korábban a SCO. A linuxosok, ha nem vigyáznak, törököt fognak.

Egyébként a jelenleg piacon lévő nagy szoftverekben vélhetően hasonló mértékű licencbitorlásokat lehetne feltárni, ha valaki elkezdené őket megkaparni kicsit. Az amerikai szoftverházak és alkalmazók szerencséje, hogy a váratlanul felbukkanó licencsértések ügyében a bíróságok elnézőek. Kérdés, meddig. És mi van, ha az EU-ban veszik észre? A Microsoftot például a SCO elődje épp az EU-ban tudta lepofozni a XENIX monopóliumi vitában. Végül a SCO kivehette a MS XENIX őskövületeket a SCO UNIX-okból, és nem kellett tovább fizetnie olyan részekért, amelyeket már a kutya se használ.

A UNIX-Linux licencvita tulajdonképpen fölveti a szellemi termékekkel kapcsolatos teljes törvénykezési rendszer forradalmi átalakítását. Hát, nincs az a politikus, aki ezt fölvállalná (és, értene hozzá, ráadásul, többnyire érintettek, ellenérdekeltek!).

Microsoft szabadalmi roham

A 283 vitás Linux licencsértés közül 27-nek a tulajdonosa a Linux rivális Microsoft. Ráadásul a szoftver gorilla épp most készül nagy szabadalom hadjáratra. Mintegy 100 különféle Microsoft szabadalom bejelentéséről hallani. Az EU-ban már régóta folyik a vita a szoftverszabadalmak kapcsán. Lehet, hogy most ez Amerikában is föllángol? A rossz nyelvek szerint, Bill csapata, a Linuxosok alá akar velük aknákat telepíteni, de lehet, hogy ez megint csak egy újabb üldözési mánia, vagy uborkaszezoni idill.

SCO OpenServer 5.0.7.

Akkor nézzük inkább, végre, milyen újdonságok jelentek meg a UNIX arénában a SCO-tól? Ami a legfeltűnőbb, a SCO eredeti weboldala újra életképes, abbahagyták ellene a szélmalom harcot. Ugyan, a SCO Forum regisztrációs ikonnak már aligha van értelme rajta, de még ott lóg, az újdonságok a további menükből jól láthatók. A cikkíró önkényes sorrendet választ, és előre veszi a SCO OpenServer (OS5) legújabb változatát, mert a SCO Forumnak is az állt a fókuszában. Ugyanis, az még mindig milliónyi kis-közepes vállalkozás UNIX-szerver bázisát képezi, világszerte (például: McDonald's, BMW, Dixons, Eckerd és Pizza Hut).

Hardverbővítmények. Nyilván ezek voltak a legsürgetőbb fejlesztések, ha a termékkel a piacon akar valaki maradni. Kompatibilitást kellett teremteni a nagy sebességű, ezen belül is az AMD processzorokkal, az új tármodulokkal, az új interfészekkel (USB 2.0 stb.). Az egyik legfontosabb újdonság a CD-írók támogatása. A multisession írás támogatásával az OS5-össel végre lehet mentéseket végezni R/W CD-kre. A SCO Update Pack 3 Extension DVD író támogatást is tartalmaz. Nem kis változtatás a Mozilla böngésző bevezetése a SCO UNIX-okon, valamint annak XPDF támogatása. Az adatbázis-kezelésben visszanyúltak a SCO OpenDesktop időkben a SCO UNIX-ok részévé vált (és a többiek mérgét kiváltó) INGRES adatbázis-kezelő utódához, a PostgreSQL-hez. Ma azonban már egyetlen operációs rendszerből sem hiányozhat egy adatbázis-kezelő, főként a webkorszak miatt.

Hálózati bővítmények. A SAMBA legújabb, 5.0.7-be épített változata illeszkedik a Microsoft legutolsó lokális hálózati erőforrásosztó megoldásaihoz, fokozott adatvédelmekkel párosítva (Open SSL és SSH, valamint más nyílt forráskódú eszközök). Az OpenServer mindmáig az egyik legtámadhatatlanabb szerver operációs rendszer, egy sorban az Apple OS X-el és a HP (alias Digital) True64-gyel.

Korábbi alkalmazások kompatibilitása. A korábbi alkalmazások a bővített rendszer üzeme alatt is működőképesek maradnak.

SCO-termék bővítmények. A korábbi változatokban megjelent segédszoftverek funkcióit is bővítették. A változások emellett folyamatosak, amelyek követését az előző változatokban már megjelent SCO Update interfész támogatja (a MS Windows Update-hez vagy SUS-hoz hasonlóan). A SCO Update kezeli a jogos licensszámok nyilvántartását is.

Darl McBride, SCO Group vezér, külön körlevélben biztosította az OpenServer alkalmazókat arról, hogy az OpenServert a SCO Group továbbra is stratégiailag fontos termékként kezeli.

SCO UnixWare 7.1.4. és SVR5 kernel

Azért a UnixWare (UW7.1) körül is volt valami mozgás az elmúlt Linux vérzivataros években. A SCO Update szoftverfrissítési rendszert például még ennek kapcsán dolgozták ki. Továbbá, megjelent a kis-közepes vállalkozásoknak szánt, 5-licences, akciós, olcsó UW 7.1.4-es változat, mindössze 599 USD-s árszinten (korlát: a maximálisan 32 helyett csak egyetlen processzort támogat, tipikusan asztaligép környezetet, valódi MS konkurensként, szemben a Linuxokkal - ahogy erre egy UNIX Review cikk rámutat). Az akció még tart, mert sikeres.

A UnixWare előnye a többi UNIX-hoz (sőt, a Linuxokhoz) képest az IBM-mel és az Intellel közösen, a SCO Monterey projekt keretében kidolgozott SVR5-ös generációjú kernel. Ezt csak az IBM AIX 5L és a SCO UW7.1 utáni változatok tartalmazzák. Az már a Caldera Systems érdeme, hogy ezt ikresítették a Linux kernellel, Linux emulátor interfész beépítésével, amivel tulajdonképpen a két nagy POSIX szabványos vonal egyesülhetett.

Az SVR5-ös kernel előnye a rendkívül rugalmas méretezhetőség, beleértve a 32 és 64-bites változatokat, és a kernel táblázatok minden korábbinál dinamikusabb kezelése, így, a legkorszerűbb kernel a mai legkorszerűbb hardver-szoftver arzenálhoz. Hálózatkezelése is a legkorszerűbb (a címtárak és az egyetlen pontos beléptetés alkalmazhatóságát is beleértve), de illeszkedve a webalkalmazások támogatásához is. Védelmi rendszere ugyancsak a legerősebbek közé tartozik. Java 2-vel kombináltan ugyancsak a szakma tetejét képezi.

Az SVR5 kerneles UW7.1-eseket hat különböző konfigurációban szállítják, ami, a kis cégektől a világkonszernekig, minden vállalkozási vagy gazdálkodói méret támogatására alkalmassá teszi őket. A legkisebb konfiguráció már 64 MB-os tárban is hatékonyan futóképes (Bill Gates és csapata, ezt a tárméretet már rég elfelejtette). Viszont 64 GB-ot is kezelni tud. Továbbá, 1-32 processzort. A Reliant HA fokozott hibatűrő képességű tükörszerver, a kvázi nulla percnyi kiesést sem tűrő alkalmazásokhoz készült speciális UW7.1 változat.

A tavalyi SCO Forum híre, hogy az SVR5 kernel beépítésre kerül az SCO OpenServer Legend változatba is, így ugyanazok a programváltozatok futhatnak mind az UW7.1-es, mind az OS5-ös operációs rendszerek felügyelete alatt. Az OS5 Legend változatot 2005-re ígérik.

Az IDC szerint egyébként a SCO egyre kevésbé kerül árharcba a Linuxosokkal, mivel a nagyvállalati méretekben már egyik Linuxot sem adják ingyen, hanem tisztességesen megkérik az árát a nagyobb méretezhetőséget és biztonságot nyújtó fejlesztéseiknek. Ez várható volt. Az alkalmazók körében elindult a vékonykliens technológia terjedése is, miközben az OS5-öst UW7.1-re frissítik. Egy üzletlánc, például, a még mindig 16-bites (I286) XENIX alapú pénztári termináljait tudta így továbbhasználni, amit a Linux egyik változata sem tudott megoldani. El kell képzelni ezek komplett cseréjét egy ezernél nagyobb tagú üzletláncban. Ezt most elhúzhatják három évre.

SVR6 - Diamond kernel változat

A kernelfejlesztés sem állt le a Forumon elhangzottak szerint. A 6. változat fejlesztése, kifejezetten a 64-bites korszakra optimalizálva, Diamond kódnéven, már elindult.

SCO Office Server 4.1.

Ez egy levelező rendszer köré épített csoportmunka szoftvercsomag, az irodai alkalmazások támogatására, jól kiegészítve a SCO operációs rendszerek funkcióit a végalkalmazók számára. Tulajdonképpen a MS Exchange Serverrel versenyző, olcsóbb szerverváltozat. A most megjelent 4.1-es változat jelentős fejlesztéseket tartalmaz az előző változatokhoz képest. Tulajdonképpen beérett jól használható eszközzé. Mintegy 300 cég vett részt a tesztelésében. 5 felhasználós változatban 299 USD.

Active Directory for UNIX: Vintela Authentication 2.2. from SCO

A Microsofttól származó, biztonságos címtári azonosítási rendszer UNIX-os változata a Vintela Authentication from SCO (VAS) névre hallgat, és az év elejétől szállítják a 2.2-es változatát. A SCO Forumon ennek az alkalmazásairól számoltak be. Paramétereinek jóságára talán jellemző, hogy egyebek közt az angol védelmi minisztériumban (UK MoD) használják. Rendkívül megkönnyítette az alkalmazók munkáját, hogy nem kell ezerféle belépő kódot és jelszavat kezelni. Ráadásul könnyen integrálhatók egyetlen rendszerbe a UNIX-os és a Windows-os gépek.

1995 - 2004: a SCO UNIX 25 éve

A SCO Forum egyik vezérszólama a SCO 25 éves UNIX-gyakorlatáról szólt. A Forum fő szlogenje pedig a következő volt: The Power of UNIX - A UNIX ereje.

SCO Group GmbH Team

A magyar fejlesztők támogatását a német SCO Group iroda látja el. A cikkíró egyenesen onnan kap információkat. A támogató anyagok megrendelhetők CD-n, vagy letölthetők a letöltő oldalról. Hírlevelük a SCO techSTREAT.

Areco Systems - a magyar bázis

A SCO termékek terjesztője és rendszerintegrátora Magyarországon az Areco Systems Kft.
Kulcsszavak: UNIX SCO

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05