Ezredvégi tudósítás a CeBIT-ről

Újdonságok helyett trendek

Kolma Kornél Kolma Kornél, 1999. szeptember 20. 09:19
Legközelebb már csak a harmadik évezredben gyűlik össze az IT-ipar színe-java a CeBIT-en. Ehhez képest csalódottan távozott az, aki valamilyen nagy újdonság bejelentésére számítva vette célba Hannovert és a gigantikus méretű vásárközpontot. Igaz, voltak apróbb újdonságok, de ezek inkább nevezhetők egy korábbi elképzelés finomított, letisztult változatának, egy-egy "leporolt" ötlet újragondolásának.
Nem mintha a két seregszemle közt időben nagyobb lenne a különbség (sőt inkább még kevesebb is, hiszen egy hónappal előbbre tolták a szintén Hannoverben megrendezendő Expo 2000 kedvéért), mindenesetre az ezredfordulóhoz közeledve az ember valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva nagy szenzációt vár. Persze arra azért jó volt az idei CeBIT, hogy a pavilonokat erőltetett menetben végigjárva kiderüljön: mi az, aminek a szakemberek nagy jövőt, terebélyesedő piacot jósolnak.

A méret a lényeg

Idén is nagyobb volt a kiállítás a tavalyinál, miközben a különböző IT-eszközök alapos fogyókúrára kényszerültek. Egyre több a lapos monitor, s nem csak a gyártók standjain, hanem általában véve a CeBIT minden szegletében. Ennél is szembetűnőbb volt azonban a kézi számítógépek terén megmutatkozó óriási kínálat. A Microsoft például kiemelt helyen - a magyar pavilonméretekhez szokott szem számára óriási területen - népszerűsítette Windows CE nevű rendszerét (mással jelen pillanatban nem is nagyon tud domborítani).

A Windows karcsúsított verziója, ha nem is egyeduralkodó, de mindenképpen komoly befolyással rendelkezik a marokgépeken futtatott operációs rendszerek piacán, hiszen e téren gyakorlatilag csak két vetélytárssal kell számolnia. Az egyik a 3Com által kibocsátott Palm termékcsalád, amelynek legújabb tagjai - a számos új megoldást tartalmazó Palm IIIx, illetve Palm V - nem sokkal a CeBIT előtt jelentek meg. A másik a Psion, amelynek 5-ös verziója frissnek éppen már nem nevezhető, de elterjedtnek annál inkább (egyébként ez utóbbi az CeBIT-en elnyerte a tekintélyes iF díjat, amelyet az ipari formatervezés csúcsmodelljeinek ítélnek oda).

Le az asztalról

Mivel a marokgépek - csakúgy, mint a mobiltelefonok - zsebben is hordhatók, és gyakorlatilag bárhol használhatók, kézenfekvő az ötlet, hogy a két eszközt összekapcsolva és megfelelő alkalmazással felvértezve létrehozzuk a mobil irodát (ennek kitűnő példája a Nokia 8810-es és a Psion Series 5-ös "nem egészen félkilós" házassága). E trend jegyében egyre több gyártó - legyen szó akár szoftveres, akár hardveres cégről - jelentkezett kifejezetten a mobilkommunikáció terén alkalmazható megoldással. Eric Benhamou, a 3Com elnök-vezérigazgatója, akit - ha mobilkommunikációról van szó - nyilvánvalóan üzleti érdekek is vezérelnek, a következőket nyilatkozta: "Az első 200 millió számítógép-felhasználó még Wintel-gépeket vásárolt, a következő 800 millió viszont már nem ezekek fogja használni."

Hasonlóan vélekedik erről a Cyrix is, amely a CeBIT idején jelentette be a WebPAD-et. A kisméretű, hordozható eszköz drót nélküli hozzáférést biztosít az Internethez. Működési elve hasonló a mobiltelefon-rendszerekéhez. A WebPAD ugyanis rádiófrekvenciás jelek segítségével kommunikál a hozzá legközelebb eső bázisállomással (ami akár egy megfelelő kiegészítővel ellátott PC is lehet), így a felhasználó megfelelő lefedettség mellett gyakorlatilag bárhol használhatja az Internetet.

Az egyszerű a nagyszerű

A Cyrix példája jól mutatja, hogy az IT-eszközök egyre inkább leegyszerűsödnek. A jó értelemben vett átlagember kezébe ugyanis csak olyan eszközt érdemes adni, amelynek kezelése nem okoz semmilyen problémát. Ezt felismerve a cégek elsősorban már nem az informatikusoknak, hanem az átlagembernek dolgoznak (a felhasználói igényekhez történő szokatlan mértékű idomulás feltehetően abból a kézenfekvő tényből fakad, hogy az informatikusoknál az "átlagember" jóval nagyobb piacot jelent). Scott McNeally, a Sun elnök-vezérigazgatója szintén ezt hangsúlyozta előadásában, amikor a Jiniről, illetve a Symbian nevű csoportosuláshoz fűződő viszonyáról beszélt. A Sun első embere szokásához híven ismét elsütött egy-két poént a Microsoft rovására, majd kifejtette abbéli szándékát, hogy eztán a Javának sokkal nagyobb publicitást biztosítanak. Ezt elsősorban a Symbiannal kötött együttműködéstől várja, segítségével ugyanis a Sun könnyedén betörhet a rádiótelefon-piacra. "Ez azonban korántsem elkötelezettség" - folytatja McNeally, - "hasznosítani szeretnék még a WAP-ot (Drótnélküli Alkalmazások Protokollja), illetve a Bluetootht, amelyek a jövőben szintén fontos hálózati szabványokká válhatnak.

E-business: erőltetett nyomulás?

Ha már a nagy neveknél járunk, megtisztelte jelenlétével a CeBIT-et John T. Chambers, a Cisco elnök-vezérigazgatója is, aki közel egyórás előadásában felvázolta vízióit a jövőről. Virtuális vállalatok, mindent átszövő hálózat, no és persze elektronikus kereskedelem. Elképzeléseit Chambers vonzó számadatokkal is alátámasztotta. Nem tett másképp Andreas Schmidt, az AOL Europe elnök-vezérigazgatója sem, aki szintén egzakt adatokkal próbálta meghatározni a jövőt. Szerinte 2002-re az online hirdetési piac Európában túllépi a 100 millió dollárt, míg az USA-ban már az 1 milliárdos értéket ostromolja. Schmidt hasonlóan derűlátó, ha az elektronikus kereskedelemről van szó. Természetesen az iménti számok csak becsült értékeket takarnak, de ne feledkezzünk meg arról, hogy az IT-ipar kulcsfigurái által tett bejelentések milyen mértékben tudják előmozdítani egy-egy szegmens fejlődését (megint másokat pedig visszaszorítani).

Az AOL egyébként - ahogy az várható is volt - erőteljesen fog terjeszkedni Európában. Az AOL Europe elektronikus médiát jól ismerő vezére felvázolta azt a stratégiát, amelynek eredményeképp a cég néhány éven belül elárasztja egész Európát. A piaci terjeszkedés során vélhetően mi, közép-kelet-európaiak kerülünk majd utoljára sorra. Addig sem kell azonban aggódniuk azoknak, akik megszokták a CompuServe-öt. Az AOL ugyanis stratégiai vonalat húzott meg az általános célú és az üzleti felhasználók között. Ennek következtében két portál-site épül - az egyik a minél szélesebb igényeket kielégítő AOL Center, míg a másik a professzionális felhasználóknak szánt CS Center -, illetve ezt egészítik ki egyéb szolgáltatások, amelyekhez részben a Netscape tudása is hozzájárul.

Kulcsszavak: CeBIT kiállítás trend

Megvannak a Sony World Photography Awards idei nyertesei

A World Photography Organisation egy különleges gálaünnepségen Londonban kihirdette a Sony World Photography Awards 2024. évi nyerteseit. Az immár 17. éve megrendezett díjátadó ünnepség napjaink legjobb fotográfiai alkotásait mutatja be, valamint az elmúlt év legközkedveltebb képeit és történeteit díjazza. A győztes, döntős és shortlistre került képek április 19-től láthatók a Sony World Photography Awards 2024 kiállításon a londoni Somerset House-ban.

2024. április 19. 17:44

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Ünnepel a Samsung Galaxy Team európai sportolói csapata

Már csak 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44 európai Team Galaxy versenyzőt támogat – olyan sportolókat, akik a játékok során országukat képviselik –, hogy az olimpián is kihozhassák magukból a bennük rejlő lehetőségeket. 

2024. április 19. 15:11

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Nem érdemes otthon őrizgetni a régi mobilokat

Bár látható javulás, a magyarok több mint fele még mindig otthon tárolja használaton kívüli, régi mobiltelefonját – derült ki a Yettel legutóbbi országos, reprezentatív kutatásából. A milliónyi fiókban heverő mobilkészülékből rengeteg értékes anyag újra felhasználható lenne, miközben a bennük lévő akkumulátor évek alatt akár tűzveszélyessé is válhat. Most a használt mobilok akár 30 000 Ft-ot is érhetnek a Yettelnél.

2024. április 19. 11:50

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09